Egy nemzetközi felmérésből az derült ki nemrég, hogy Románia lakossága annyira elutasító a védőoltásokkal szemben, hogy tízből csak hatan oltatnák be magukat a koronavírus ellen, és ezzel az aránnyal a világ leginkább oltásellenes országai közé tartozunk. A World Economic Forum (WEF) az Ipsos piackutató céggel közösen készített tanulmányában a koronavírus elleni oltóanyaggal kapcsolatos társadalmi várakozásokat összesítette. A reprezentatív felmérésben 20 ezren vettek részt a világ 28 országából, a kutatók elsősorban az emberek oltatási hajlandóságára, valamint az oltóanyag kifejlesztésének vélt idejére voltak kíváncsiak.
A felmérés szerint a lakosok nem igazán bíznak a tudósokban és gyógyszergyártó vállalatokban, ugyanis a 2020-as esztendőben a megkérdezettek 59 százaléka nem számol az oltóanyag elkészülésével. A kínaiak a legoptimistábbak ebben a tekintetben, 87 százalékuk vélte úgy, hogy még idén piacra kerülhet a vakcina. A legpesszimistább ország Lengyelország lett, mivel a lengyelek csupán 22 százaléka derűlátó. Hasonló, túlnyomóan pesszimista hangulat uralkodik még Japánban, Belgiumban, Németországban és Kanadában is.
A felmérésből az is kiderül, hogy az oltóanyag megjelenését követően a kínaiak 97 százaléka, az ausztrálok 88 százaléka, míg a britek 85 százaléka élne a védőoltás lehetőségével. Azonban elég aggasztó, hogy sok európai ország világviszonylatban is élen jár az oltásellenes nézőpontjával — közéjük tartozik Románia és Magyarország is.
A németek harmada utasítaná vissza a vakcinát, a legoltásellenesebb közhangulat azonban Franciaországban, Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban uralkodik. A franciák 41, a magyarok 44, a lengyelek 45 és az oroszok 47 százaléka nem élne a védelmet nyújtó oltás lehetőségével.
Románia is inkább a vírusszkeptikusok csapatát erősíti, bár nem vagyunk annyira elutasítók, mint például magyarországi szomszédaink: itthon a lakosság 57 százaléka részben vagy teljesen nyitott az oltásra, 29 százalék mond határozott nemet rá, 14 százalék pedig csak részben elutasító.
A szkeptikusok 56 százaléka az oltás mellékhatásaitól fél, 29 százalékuk a vakcina hatásosságában kételkedik, 19 százalékuk egyszerűen nem érzi veszélyeztetettnek magát, míg 17 százalékuk elvi alapon, általános oltásellenesség miatt tagadná meg a vakcina beadatását.
Bumbuluţ Krisztina