A nemzeti összetartozás napjához kapcsolódóan született meg az a Kárpát-medencei méretű néptáncos megmozdulás, amelynek során az együttesek olyan párperces kisfilmet készítettek, melyben egy táncot mutatnak be — ezzel kifejezve az együvé tartozást.

A tánccal kinyilvánított összetartozás mellett a kezdeményezés — amelynek hatalmas sikere az ötletgazdákat, a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttest, a Szombathelyi ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttest, illetve a Hagyományok Háza művészeti vezetőjét, a jól ismert Pál István Szalonnát is igencsak meglepte — azt is bemutatja, hogy a magyar kultúra egyetemessége a határon túli, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, erdélyi magyarság kultúrájával teljes. S ennek a reprezentálására a magyar népművészet, ezen belül pedig a néptánc az egyik legjobb mód, hiszen különösen gazdag, sokszínű kulturális örökséggel bír.

A kezdeményezéshez csatlakoztak az avasi magyarság néptáncosai, azaz az avasújvárosi bokrétások, akik a Puszta-hegy tetején, csodálatos „háttérkép” előtt mutatták be jól megkomponált előadásukat: a hegy tetején kaszáló fiúk szomját oltani bort hoznak a lányok, s táncra perdülnek.

Természetesen szatmári néptáncra — előtte azonban újvárosi népdallal indítottak. Azt valószínűleg már sokan tudják (ha máshonnan nem, a néptánctáborozó gyermekeiktől, unokáiktól), hogy a Bújj, bújj, zöld ág népi gyermekdalnak van egy kimondottan avasújvárosi változata, amit még Kodály Zoltán gyűjtött — az azonban csak nagyon kevesek előtt ismert, hogy a Kodály család cselédje, Koncz Julis avasújvárosi volt, nagyon szeretett és nagyon szépen énekelt, olyannyira, hogy Kodály felesége 140 újvárosi dalt jegyzett le tőle. Nos, erre a „jegyzésre”, a csak Avasújvárosra jellemző dallamvilágra bukkantak rá a bokrétások, és merítettek belőle felvezetőként a táncösszeállításhoz.

Magára a „fellépésre” nagyon készült mindenki, és hatalmas élmény is volt mindenki számára, részt vettek benne az „öreg” táncosok, az utánpótlás és az édesanyjuk karjában a legapróbbak is — nehéz volt összehozni, hiszen a régi táncosok közül van, aki már nem is Avasújvárosban él, de sikerült.

Mint mondják, 17. születésnapját ünnepli a Bokréta Néptánccsoport, s az eltelt évek alatt volt már vége is meg reneszánsza is, de mint a főnixmadár, újra és újra feléled, mindig van utánpótlás, kiskamasz táncosok, s egy-egy ilyen rendhagyó alkalomra úgy készülnek, úgy gyűlnek egybe, mint egy nagy család. „Igen, telnek az évek, az előrehaladó kor hozza magával a szépségeket és a problémákat is, de ez a mi nagy családunk, az avasújvárosi MADISZ családja, s ha a szervezés nem is megy mindig döccenőmentesen, táncra mindig szívesen és nagy örömmel perdülünk” — vallják.

Szabó Kinga Mária