Nagykároly

Konzuli nap Nagykárolyban

2019.09.19 - 12:19

Ismét nagyon sok embernek segédkeztek a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésben.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagykárolyi székházában, azaz az Eurotrans Alapítvány területi irodájában szerdán 39 honosítási kérelmet nyújtottak át Magyarország kolozsvári főkonzulátusa munkatársainak. Ez a szám azt jelenti, hogy közel kétszer ennyi személy igényelte a könnyített honosítást. Sokan az úgynevezett klasszikus anyakönyveztetéssel kapcsolatos ügyeiket intézték a kihelyezett konzuli napon. Ez pedig azt jelenti, hogy ők már egy ideje rendelkeznek a magyar állampolgársággal, és a magyarországi hatóságokkal közölték a különféle anyakönyvi változásokat — például születés (6 esetben), elhalálozás (szerencsére erre most nem volt precedens), házasság (3) stb. Tízen igényeltek anyasági támogatást. A főkonzulátus munkatársai több anyakönyvi kivonatot is átadtak, de egyéb konzuli ügyeket is intéztek a nagykárolyiak, illetve a vidékbeliek, így többen igényeltek Magyar igazolványt, illetve pótfüzetet. Ismét sokan, egész pontosan huszonhárman kértek magyarországi útlevelet. A konzulátus munkatársai a hosszúra nyúlt napot követően elmondták, hogy jó érzés volt Nagykárolyban lenni, sokaknak tudtak a segítségére lenni. A legközelebbi nagykárolyi kihelyezett konzuli napot november 21-én tartják, de már javallott érdeklődni, feliratkozni az RMDSZ nagykárolyi irodájában.