Július 8-án a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében kerül sor Székely Ervin újságíró-politikus Bársonyszék és aszfalt című könyvének szatmárnémeti bemutatójára.

— Pályafutásodat újságíróként kezdted, hogyan lettél később politikus?

— Voltaképp mindig is író, újságíró szerettem volna lenni. Hogy mégis 16 évet töltöttem el politikusként, annak különleges oka van. A ’90-es években, közvetlenül a rendszerváltás után még mindenki politikus volt. A nemzeti identitás megőrzése, kibontakoztatása és megélése minden magyart megérintett valamiképpen az akkori Romániában. Ez a kezdeti lendület vitt el — szinte természetesen — a politikába. Annak idején szülővárosom, Nagyszalonta akkori polgármestere, Tódor Albert kért fel, hogy legyek képviselőjelölt és én úgy éreztem, hogy kötelességem igent mondani, mert vannak emberek, akik bíznak bennem, számítanak rám és nem okozhatok nekik csalódást. Az is igaz, hogy akkor még nem érzékeltem a politika és a szakma közötti nagyon is nyilvánvaló különbséget, az egészet inkább társadalmi felelősségvállalásként, közösségi szolgálatként értékeltem. Aztán képviselőként megtapasztaltam, hogy a politikusi létnek is megvannak a maga belső törvényszerűségei. Az ember bekerül egy intézményi rendszerbe — ne nevezzük mindjárt mókuskeréknek —, amelyiknek megvannak a maga saját, belső mechanizmusai, amelyeket nem mindenki ismer fel azonnal. Majd következnek a folyamatos döntések, kompromisszumok, korrekciók. Azt hiszem, hogy előbb vagy utóbb minden politikus szembesül azzal a kérdéssel, hogy tud-e azonosulni pártja káderpolitikai rendszerével, hajlandó-e alkalmazkodni hozzá, vagy kilép, illetve hagyja magát „kirostálni”.

— Miután abbahagytad a politizálást, elkezdtél könyveket írni, miről szólnak ezek a könyvek?

— Amikor mindezt megértettem, akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy minderről írnom kellene, így talán hasznos információkkal szolgálhatnék egyrészt azoknak az embereknek, akik sokszor nagyon sommásan mondanak véleményt politikusokról, másrészt pedig gyakorló vagy leendő politikusoknak. A könyv román fordításának a szerkesztője, Doina Jela mindezt úgy fogalmazta meg, hogy ezt a könyvet minden leendő politikusnak el kellene olvasnia és akkor lehet, hogy lemondanának a politikai karrierről. Minderre a regény tűnt a legalkalmasabb formának. Első kísérletem erre A műember című regény volt, amelyik 2009-ben jelent meg a Maiko kiadónál. Miután újra elolvastam, úgy éreztem, hogy kissé „elpoénkodtam” az egészet anélkül, hogy a felszín mögé eljutottam volna, ezért írtam egy másik regényt, A feljelentés címmel, ez 2011-ben látott napvilágot a nagyváradi Könyvmester kiadónál. Ezzel is elégedetlen voltam, úgy véltem, hogy csak egy részét mondtam el a jelenségnek, kimaradt belőle sok minden, ami fontos. Így született meg a harmadik regényem ebben a témában, a Bársonyszék és aszfalt, ami 2014-ben jelent meg a Riport Kiadó gondozásában. Azt hiszem, hogy eddig ez az a könyv, amelyikben a leginkább sikerült megfogalmazni mindazokat a gondolatokat, dilemmákat, amelyekről fentebb szó volt. Például azt, hogy vajon a karizmatikus politikusok formálják, alakítják a maguk képére és hasonlatosságára a rendszert, vagy a rendszer „esztergálja” méretre a politikusokat? Mi a politikai karrier lényege? Ki és hogyan birtokolja az információkat, miképpen lehet visszaélni az információ monopóliumával?Persze az olvasó ne számítson politológiai értekezésekre vagy esszékre. Karriertörténeteket olvashat, sok humorral, sokszor a groteszkig sarkított poénokkal, amelyekben azonban ott van — legalábbis reményeim szerint — a magvasabb mondanivaló, a következtetéseket azonban nem én fogalmazom meg, mindezt rábízom olvasóimra. A regény lapjain sokszor ismerősökkel találkozhatnak. Egyik vagy másik gesztus utalhat valóságos politikusokra, mindazonáltal ez nem egy kulcsregény, a fiktív szereplők nem felelnek meg — talán egy kivétellel — létező politikusoknak.

— Könyveid román nyelven is megjelentek, számodra ez siker?

— Örülök annak, hogy a közelmúltban Jilţ şi caldarâm címmel megjelent a Curtea Veche kiadónál a könyv román fordítása, amiért ezúttal is köszönetet mondok Iosif Klein Medeşannak avatott fordításáért. A politikáról és a politikusokról nem fogok több könyvet írni, úgy érzem, hogy ezzel a három regénnyel kimerítettem a témát és az élményanyagom is elfogyott. Jelenleg egy másik regényen dolgozom, ez az asszimiláció témájáról szól. Ezt az év végére szeretném befejezni, s talán jövő tavasszal megjelenhet.

Elek György