Szatmárnémeti

Könyvbemutató: 60 év krónikája

2013.10.07 - 12:16

Október 6-án mutatták be Csirák Csaba 60 év krónikája című színháztörténeti kiadványát, melyből megismerjük a társulat történetét.

 

Az Ács Alajos Játékszínben mutatták be tegnap délután a Csirák Csaba által szerkesztett kiadványt. Bessenyei Gedő István, a PR-osztály vezetője elmondta, a most megjelent, 60 év krónikáját összefoglaló könyv a korábban megjelent, 50 év krónikája című kötet kibővített változata. A könyv anyagának megírásában segített Kötő József színháztörténész, aki, Mindig el kell menni a falig címmel foglalta össze az 1989-es fordulat előtti eseményeket, Kulcsár Edit, a Harag György Társulat volt irodalmi titkára pedig Harag György örök fiatalsága címmel írta meg a rendszerváltás után történteket. Csirák Csaba elmondta, ő úgy lett színházbarátból színháztörténész, hogy egyszer Ács Alajos kérte fel, hogy írjon színháztörténeti tanulmányt, később pedig Kulcsár Edit. Csirák nemcsak Szatmárnémetiben kutatott, hanem magyarországi levéltárakban, könyvtárakban és múzeumokban is. A debreceni Református Gimnázium könyvtárában találta meg azokat a dokumentumokat, amelyek a kőszínház felavatásának anyagát tartalmazzák. Nagyon fontos és hiteles forrásnak tekinti az ügyelőjelentéseket, amelyekben olyan adatok is megtalálhatók, hogy bizonyos napokon, ha egy színész beteg lett, ki helyettesítette. Csirák Csaba elmondta, tervezi továbbá egy minden eddiginél részletesebb színháztörténeti anyag megírását, valamint azt, hogy a 60 év krónikája című kiadvány anyaga elektronikusan is hozzáférhetővé váljon.

 

Elek György