Belföld

Könnyített körülmények között ingázhatnak ezentúl a határ mentén élők

2020.09.02 - 16:53

A szövetség által kidolgozott törvény előírja, hogy ingázói okiratra jogosultak azok a személyek, akik Romániában élnek és Magyarországon dolgoznak. Ez fordított esetben is érvényes. Az ingázói okirattal könnyített körülmények között léphetik át a határt. A törvény továbbá arra kötelezi a belügyminisztériumot, hogy külön útsávot biztosítson az ebbe a kategóriába tartozó személyek számára.

Az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője, Szabó Ödön elmondta: a határ mentén dolgozók régi álma vált valóra ezzel az intézkedéssel, hiszen naponta vagy hetente akár több órát is el kellett tölteniük a határátkelőknél.

'Az ügyben egy petíciót is indítottak azok, akik naponta ingáznak, csak a Bihar megyei Facebook-csoportba közel 1500-an regisztráltak. A mai törvénnyel megkönnyítettük a mindennapjaikat. Az ingázói okiratot a családtagok is igénybe vehetik. Ez azt jelenti, hogy az iskolába járó diákok is ugyanilyen elbírálás alá esnek, így jelentősen megkönnyebbül a határátkelés mindenkinek, aki ilyen formában érintett a napi ingázásban' - idézi a közlemény Szabó Ödönt.

A jogszabály az államelnöki kihirdetést követően lép érvénybe.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A keresztlevél nem alkalmas határátlépésre

A 2005/248-as törvény értelmében a kiskorú román állampolgárok útlevéllel, illetve (14 év fölött) útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak külföldre. A születési bizonyítvány nem minősül úti okmánynak.
Külföld

Felvonult a szlovák rendőrség a magyar határon

Szlovákia hétfő este nagy erőket vonultat fel a Magyarországgal közös határán – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. Szlovákia a Gázai-övezetben kialakult helyzet, valamint a lehetséges biztonsági fenyegetések miatt döntött így.
Külföld

Schengen: nem lesz eltörölve a Romániát kizáró döntés

Az Európai Unió Bírósága (EUB) „nyilvánvalóan elfogadhatatlanként” elutasította Eugen Tomac keresetét, amelyben a román európai parlamenti képviselő az EU Tanácsa Románia schengeni csatlakozását elutasító tavaly december 8-i határozatának megsemmisítését kérte.