Nagykároly

Konkrét és átlátható tájékoztatással reagál a vádakra a polgármester

2026.11.05 - 15:10
Giurgiu-Kovács Mónika polgármester azokra a vádakra reagált, amelyeket egy olyan médium jelentetett meg, amelynek „promóciós” ajánlatát korábban elutasította az önkormányzat.

Az utóbbi időben a nyilvánosságban megjelent, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal által lebonyolított bizonyos közbeszerzésekkel kapcsolatos információkra reagálva tartotta szükségesnek Giurgiu-Kovács Mónika polgármester a konkrét, részletes tájékoztatást — hogy a lakosok ne csupán a szerződések értékét ismerjék meg, hanem azok célját, finanszírozási forrását és a közösség számára nyújtott előnyeit is.


Az egyes összegek önmagukban történő bemutatása, a beszerzések hátterének és rendeltetésének ismertetése nélkül, hiányos képet adhat, és téves következtetésekhez vezethet. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy konkrét és átlátható tájékoztatást nyújtsunk a közpénzek felhasználásáról — írta közösségimédia oldalán.

1. Úszótanfolyamok – 127 250 lej
Idén megnyílt Nagykároly európai uniós forrásokból megvalósított uszodája.
A három szerződés csecsemők, gyermekek és felnőttek számára szervezett úszótanfolyamok lebonyolítására vonatkozott. A programban havonta több mint 500 gyermek vett részt, a közösség részéről pedig rendkívül nagy volt az érdeklődés, a rendelkezésre álló helyek teljes egészében beteltek.
A nagyszámú jelentkezésre való tekintettel szándékunkban áll növelni a programra elkülönített pénzügyi keretet, hogy minél több érdeklődő számára biztosíthassuk a részvételt.

2. Beruházási projektekhez szükséges dokumentációk – 667 913 lej
Ezek a beszerzések két, már elnyert projekt keretében, európai uniós programok révén megvalósítandó beruházások előkészítéséhez szükséges műszaki-gazdasági, valamint műszaki-kataszteri dokumentációk elkészítésére vonatkoztak.
Az előkészítés alatt álló beruházások között szerepelnek:
* mintegy 50 kilométernyi járda térkövezése;
* a városközpont és a lakónegyedek városrehabilitációja;
* a zöldövezetek felújítása és korszerűsítése;
* utcai bútorok és fitneszeszközök kihelyezése;
* új játszóterek kialakítása.
Ettől elkülönülten, a 32 000 lejes összeg a Mihai Viteazul sugárúton található egyik tömbház energetikai felújításához szükséges dokumentáció tervezési szolgáltatásainak díját jelenti.

3. Multimédiás csomag – 78 825 lej
Ez a beszerzés egy európai uniós finanszírozású, határon átnyúló projekt keretében valósult meg. Célja a közös veszélyhelyzeti beavatkozási gyakorlatok megszervezése, a kiürítési tervekhez kapcsolódó szakmai műhelymunkák lebonyolítása, valamint a mesterséges intelligencia katasztrófavédelmi alkalmazásáról szóló szeminárium megszervezése volt.

4. Hangosítás, világítás és videóvetítés – 40 000 lej
A hangosításra és világításra fordított 31 000 lej, valamint a LED-képernyőkön történő videóvetítésre szánt 9 000 lej az idén nyáron megszervezett kulturális rendezvények megfelelő technikai feltételeinek biztosítását szolgálta.

„Meggyőződésem, hogy minden közpénzből történő kiadást nem csupán annak összege, hanem a célja, a finanszírozási forrása és a közösség számára nyújtott előnyei alapján is értékelni kell.
E beszerzések mögött a lakosság számára nyújtott szolgáltatások, európai uniós projektek és olyan beruházások állnak, amelyekkel Nagykároly további korszerűsítését kívánjuk folytatni.
Az átláthatóság és a lakosság pontos tájékoztatása továbbra is munkám fontos alapelvei közé tartozik. A helyi önkormányzat a jövőben is készséggel nyújt tájékoztatást a közpénzek felhasználásának módjáról és céljáról is.
Továbbra is Nagykároly fejlődése és a lakosok javát szolgáló konkrét pályázatok megvalósítása marad a legfontosabb prioritásom. Úgy gondolom, hogy a teljes rálátás és a pontos vélemény kialakításához az is szükséges, hogy az emberek tudomást szerezzenek arról, hogy a nagykárolyi önkormányzat visszautasította azoknak a személyeknek a „promóciós” ajánlatát, akik rosszhiszeműen mutatták be ezeket az információkat a nyilvánosság előtt. ” — írja Giurgiu-Kovács Mónika.

Hírszerkesztő

(Nyitókép: A nagykárolyi uszoda/archív)