A várakozásokkal ellentétben január elsejétől a közalkalmazottak bére nem növekedett, inkább csökkent. Nagy gondok vannak az egészségügyi szektorban, a DGASPC-nél és SPAS-nál is.
A tegnapi szociális párbeszéd bizottság gyűlésén Dan Burulea, a CNSRL Frăţia országos szakszervezet szatmári fiókjának elnöke kihangsúlyozta, sok közalkalmazott bízott abban, hogy 2018. január elsejétől jobb életük lesz, nagyobb bért kapnak, de sajnos nem így alakultak a dolgok, főleg a 79-es sürgősségi kormányrendelet elfogadása után. „Ez a rendelet a bérnövekedést kellett volna előidézze. A törvény nem hozta a beígért növekedést, hanem több esetben is csökkentek a fizetések” – fogalmazott Burulea, aki arra is rávilágított, hogy a 82-es sürgősségi rendelet kötelezi a munkaadót, hogy kössön kollektív munkaszerződést vagy kiegészítő szerződést, mely biztosítja, hogy a társadalombiztosítási-hozzájárulás átruházását fedezi. „Helyenként az a helyzet állt elő, hogy a 25 százalékos bérnövekedés fedezi a 22 százalékos tb-hozzájárulás átruházását, így a bérek alig 4 százalékkal növekedtek, sőt, volt olyan eset is, ahol a különböző juttatásokat szabályozó kormányrendelet hiányában ezeket nem tudták megítélni a közalkalmazottaknak, így érezhetően csökkent a fizetésük” – pontosított Burulea. A szakszervezeti képviselő azt is kihangsúlyozta, hogy a törvény értelmében a hivatalos közlönyben megjelent kormányrendeletek, törvények alkalmazási útmutatói, illetve minden kiegészítő irat, hivatkozás a megjelenést követő 60 napon belül életbe kell lépjen. Azonban úgy tűnik, nem tartja be a munkaügyi minisztérium a törvényt, de őket senki nem is tudja felelősségre vonni. Szatmár megyei viszonylatban a Sanitas Szakszervezeti Szövetség tagjainak, a Szatmár Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC), illetve a Szatmárnémeti Szociális Gondozói Hivatal (SPAS) munkatársainak igencsak problémát okoz a bértörvény, többjüknek is csökkent a nettó bére.
Aurelia Pop, a Sanitas Szatmár megyei vezetője elmondta, hogy az orvosok és asszisztensek bérnövekedése igazságtalan a többi egészségügyi alkalmazotthoz viszonyítva, s ez pedig munkakonfliktushoz vezethet. Pop rávilágított, hogy a bértörvénnyel egy időben egy olyan jogszabály is megszületett, melynek értelmében a kórházi alkalmazottak teljes bruttó bérénél nem lehet 30 százalékkal több a pótlékokra szánt kiadás, miközben most a megyei kórház 42 százaléknál van, ez igencsak komoly gondot okozhat a jövőben. A Sanitas vezetője elmondta, hogy március 21-én volt egy egyeztető tárgyalás az egészségügyi minisztériumban, ahol megegyeztek abban, hogy a juttatásokat szabályozó rendeletbe a 2018-as évre vonatkozóan módosításokat vezetnek be. Eszerint azok, akik nem részesültek bérnövekedésben idén, azok az eddigi juttatásokat kapják meg, a többiek pedig egy fix juttatási összeget kapnak majd. Nagyon nagy gond az is, hogy az egészségügyi kollektív szerződés még nincs aláírva, pedig már több mint egy éves tárgyalási folyamat előzte meg. Sajnos olyan egészségügyi személyzet is van a Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóságnál (DSP) akiknek nem növekedett a bére 25 százalékkal, nem estek be a bérrácsba, és a tb-hozzájárulás átruházása az ő fizetésükből vonódott le. A Sanitas ma az egészségügyi minisztériumnál, csütörtökön pedig a munkaügyi minisztériumnál áll sztrájkőrséget. A tegnapi gyűlés keretében a SPAS vezetője, Doina Văsuţ elmondta, hogy az ő intézményükben még mindig van több mint 30 alkalmazott — a bölcsődék és hajléktalanszálló munkatársai —, amelyek közül egyesek bére még nem növekedett, sőt, inkább csökkent. Az ő számukra is megoldást kell találni.