Immár a 17. alkalommal tartottak borversenyt a kisközségben. Minden korábbinál többen vettek részt a mustrán, amelyen a Magyar Borakadémia szakemberei ítélkeztek. A nagyaranyat a fehérborok között a község polgármestere, Sütő Imre bora érdemelte ki.

A kálmándi nem borvidék, az ottani gazdák ennek ellenére egyre jobb eredményeket érnek el. Nagykároly vidékén rendszeresen aranyérmeket érnek el a nedűikkel, de összerdélyi szinten is kaptak már ottani borok ezüst minősítést. Szombaton immár 17. alkalommal tartottak borversenyt a községben. Az ítészi feladatokat neves magyarországi szakemberek, a Magyar Borakadémia tagjai látták el. Ennek megfelelően minden korábbinál több mintát neveztek a helybeli és környező településekről érkező gazdák. A nagyaranyat a fehérborok között a falu polgármestere, Sütő Imre érdemelte ki egy cuvée-vel, míg az arrafelé kevésbé jellemző vörösborok között egy tavalyelőtti fekete leánykát, Onodi Attila nagykárolyi borász nedűjét tartotta a legjobbnak a zsűri.

A helyi kultúrházban kora délután kezdődött meg a verseny, mely alkalmon szívesen látták azokat is, akik „csak” kóstolni, a borászkodásról társalogni érkeztek. Összesen 78 mintát neveztek a versenyre, ennek megfelelően szép nyugodtan zajlott a mustra. A zsűri tagjai — Módos Péter, Viniczai Sándor, Séra Mihály, Horváth Csaba és Kovács István — rendszeresen véleményt mondtak, megindokolták a pontszámokat. Mint máskor is kifejtették, ezeknek a versenyeknek ez is a lényegük: nem csak minősíteni az egész évi munkálkodás eredményeként megszületett boralkotást, hanem javaslatokkal is szolgálni, mégpedig annak érdekében, hogy még jobbak legyenek azok a bizonyos nedűk. A titkársági munkálatokat Sălăgean Melinda és Ritli Vilmos látta el, míg fiatal leányzók a felszolgálásban, a borminták a zsűrihez való eljuttatásában működtek közre.

A fehérborok között egy cuvée-vel, azaz különböző borfajták „összeházasítása” révén született nedűvel vitte el a nagyaranyat a község polgármestere. A kálmándi szőlős sajátosságaként zömében fehérborokat hoztak a gazdák. És mint a győztes is megjegyezte érdeklődésünkre, kifejezetten erős volt a mezőny, és ez az ítészek pontozásában is érzékelhető.

„Egy muskotály, illetőleg kései szüretelésű három egyéb fajta keverékéből jött össze ez a nagyarany” — mondta el érdeklődésünkre Sütő Imre. Mint mesélte, kifejezetten régóta foglalkozik borászkodással, lassan húsz éve. Eleinte persze segédként. Egykor Nagykárolyban dolgozott Benze István Zoltán munkatársaként, és mellette ismerkedett meg az alapokkal, majd mélyítette a tudását. Később szőlőt vásárolt Kálmándon, és jó nyolc éve saját borokkal foglalkozik. Immár hatféle bort állít elő, három fehéret, két vöröset és egy rosét. „Néhányan elég komolyan állunk hozzá a borászathoz itt, Kálmándon. Tagjai vagyunk a Szent Orbán Borlovagrendnek — Keizer László és Tempfli Szilárd rajtam kívül. Elmondhatom: komolyan vesszük, amennyire csak tudjuk.” Sütő Imre beszélt arról is, hogy részt vett egy erdélyi szintű borversenyen Dicsőszentmártonban, amely alkalmon két ezüst- és egy bronzérmet kaptak a borai. Mint nyomatékosítja, ott komoly pincészetek mellett is sikerült helytállnia. Ez azért értékelhető — magyarázza —, hiszen a kálmándi semmiképpen sem kifejezett borvidék. Eleve az itteni fajták — a bianca a legnépszerűbb — sem klasszikus nemesszőlők. Mint a szakember magyarázza, a bianca úgynevezett interspecifikus fajta, és bizony az egyik szülője magántermő. A szakemberek ennek ellenére a biancát már nemesszőlőnek tartják. „Nekünk itt leginkább az a fajta van, és abból egy nagyon kiemelkedő bort nem lehet készíteni. Ugyanakkor itt, Nagykároly vidékén elég jó biancából készült borok vannak, helytállunk a biancákkal, ellenben ha komolyabb versenyre megyünk, Erdély-szintűre vagy nemzetközire, ott az aranyérmet ezzel a fajtával nagyon nehezen tudjuk megszerezni” — avatott be a részletekbe. Hozzátette, hogy a kálmándi szőlősben van még muskotály is (neki 150 tője van, és annyival már lehet „mit kezdeni”, azaz annyiból már lehet bort előállítani…). Elmondta azt is, hogy a biancák kiöregedése után többen rizlinget, muskotályt telepítenek a helyükre.

Természetesen megkérdeztük, hogy mit jelent számára a nagyarany minősítés, azaz az a tény, hogy a fehérborok között az övét tartotta a legtöbbre a zsűri. „Szuper dolog. Tükrözi a munkám gyümölcsét. Amennyit dolgoztunk nyáron a szőlőben és izzadtunk… Amikor mindezt egy nagyarannyal ismerik el, az jó érzés. Végül is learatod a munkád gyümölcsét. Aranyérmem volt már többször is, de nagyaranyat még sosem kaptam. Bár tavaly már versenyeztem a nagyaranyért, ám a végső döntés meghozatalakor végül az én borom maradt alul” — mondta.

A borászkodó községvezetőnek immár két fia is van. Érdeklődésünkre elmondta, hogy szeretné átadni mindkettejüknek a borászathoz való vonzódást, az odaadást. A nagyobbik fia rendszeresen segédkezik neki, már idén is többször is kérdezte: „Apa, mikor megyünk már a szőlőbe?”

A pontozás folyamata után értékelés következett — jó évet tudhatnak maguk mögött a gazdák, és zömük élt is a lehetőséggel, azaz jó boroknak „adtak életet”. Az okleveleket a nagykárolyi Szent Orbán Borlovagrend tagjai adták át díszöltözetükben. A rendezvény a szokásoknak megfelelően kedélyes beszélgetéssel, adomázgatással, nótázással folytatódott, zárult.

Megyeri Tamás Róbert