Vidék

Komoly gondok Túrterebesen

2015.02.27 - 20:02

Zárolt számlákkal kezdi az évet a túrterebesi önkormányzat — az iskolafelújítási pályázatot érintő támogatási arány megváltozása miatt ugyanis tetemes összeget kell visszafizetniük az államnak.

  „Vegetálunk!” — jelenti ki tömören Gyákon György, Túrterebes polgármestere,   amikor a költségvetést elosztó tanácsülés után az idei év terveiről kérdezzük. „Mi is   nagyon rosszul jártunk ezzel az új központi leosztással, hiszen 450 000 lejjel kaptunk kevesebbet, mint tavaly. Ráadásul a számláink is zárolva vannak, ugyanis 2012-ben a Számvevőszék 650 000 lejes rendellenességet talált az előző polgármester mandátuma idején, 2009–2011 között megvalósított iskolafelújítási pályázat három kifizetési részletében. Eddig, azaz bő két éven át pereskedtünk, de sajnos  elvesztettük a pert és most három, 231 000 lejes részletben vissza kell fizetnünk ezt az összeget az államnak. Az önkormányzat pedig kénytelen lesz beperelni a felelősöket — részben, hogy visszaszerezze az anyagi veszteséget a település számára, részben igazolandó a Számvevőszék idén nyári ellenőrzésekor, hová is került, mire is lett kifizetve az az összeg.”

Az üggyel kapcsolatban megkerestük Túrterebes volt polgármesterét, Koczán Leventét is, aki elmondta: a pályázat kivitelezése során mindenki betartott minden szabályt, a kifizetések esetében is rendben volt minden, a Számvevőszék által „talált” rendellenességek pedig a gazdasági korrekciókat követő támogatási arány megváltozásának köszönhetőek. „A projekt elbírálása fázisokként történt, a minisztérium szakbizottságai folyamatosan és nagyon komolyan ellenőriztek és minden banit jóváhagytak. Mivel azonban a román kormány közbeszerzési törvényei nem egyeztek meg az európai uniós törvényekkel, a kormány gazdasági korrekciót alkalmazott szinte valamennyi európai uniós pályázat kezdeményezettjével — egyesületektől kezdve jogi személyeken át önkormányzatokig. A mi, azaz Túrterebes esete nem egyedi, sajnos, sem az országban, sem a megyében. Például a Szatmár Megyei Tanács volt az első, amely ezzel a problémával szembesült a megyében s jogi úton megvédte magát a törvényszéken is, s meg is nyerte a pert. Mint mondtam, sajnos, nem a miénk volt az egyetlen eset, és 2013-ban, amikor nagyon is nyilvánvalóvá vált a gazdasági korrekció okozta problémák sokasodása, a kormány megjelentette a 14/2013-as rendeletét — a túrterebesi önkormányzat azonban ekkor már jogi úton kereste az igazát, s talán hasznos lett volna egy speciális szakügyvédi irodával is szerződniük. A pert végül sajnos elvesztették, és most, 2015 elején azzal szembesülünk, hogy zárolva vannak számláink. Talán nem kellene beletörődve elfogadni ezt a veszteséget, hanem megoldást keresve próbálkozni a megyei tanácsnál, a fejlesztési minisztériumnál, a kormánynál … Mert abszolút nem hibázott az önkormányzat! Jó projektet csináltunk, az iskolát felújítottuk, és minden szabályt betartottunk” — fogalmaz Koczán, hozzátéve: úgy látszik mostanság már nem elég „csak” megvalósítani egy sikeres pályázatot, hanem x idő múltán meg is kell azt védeni.

Szabó Kinga Mária