Belföld

Költségvetés 2022: az alkotmánybíróság elutasította az USR alkotmányjogi panaszát

2021.12.28 - 12:59

Az USR pénteken támadta meg a jogszabályt a taláros testületnél, többek között arra hivatkozva, hogy megszegi a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elvét, mert a kormány nem a települések szükségleteinek arányában biztosít forrásokat az önkormányzatoknak.

Az ellenzéki párt szerint az oktatáshoz való jog is sérül azáltal, hogy a költségvetés nem biztosít forrásokat a diákok ingyenes utaztatására. Emellett az USR szerint a bikameralizmus is sérült, mert a két ház együttes ülésén módosította a sarkalatos pártfinanszírozási törvényt, pedig a módosítást előbb a szenátusnak, majd a képviselőháznak kellett volna elfogadnia.

Kedden az alkotmánybíróság közölte: tagjai egyöntetű szavazattal megállapították, hogy alaptalan az USR alkotmányjogi panasza. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Elsőre nem sikerült a változtatás az igazságügyben

A bírák és ügyészek nyugdíjának reformja továbbra is a kormány határozott célkitűzése.
Belföld

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezet

A kormány az alkotmány több előírását is megsértette azzal, hogy nem biztosított 30 napot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CMS) a törvénytervezet véleményezésére.
Belföld

Florin Manole: az árrés-korlát megtartása nem teher a költségvetésnek

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint az alapélelmiszerek árrésének korlátozása kedvez a fogyasztóknak és nem terheli meg az állami költségvetést.