Tegnap a Szatmár Megyei Könyvtárban szerveztek találkozót Szatmár megyében élő és alkotó költőkkel. Ez alkalommal mutatták be Zazar Zoltán nemrég megjelent Talán című verseskötetét.

A találkozón részt vett Simonfy József, Elek György, Zazar Zoltán és Jánk Károly. Veres István, a megyei könyvtár könyvtárosa házigazdaként moderálta a beszélgetést, amelyen a szerzők saját írásaikból is felolvastak.

Jánk Károly röviden beszélt Zazar Zoltán nemrég megjelent Talán című verseskötetéről. Zazar a rendszerváltás előtt közölt az Igaz Szóban, a Művelődésben és az Echinoxban, Szőcs Géza figyelt fel költői tehetségére. A most megjelent kötet pályájának egy keresztmetszete: a kötet első részében fiatalkori, a második részben pedig az utóbbi néhány évben összegyűjtött versei találhatóak. A kötet megjelenését az Identitas Alapítvány támogatta.

Zazar Zoltán az 1989-es változások előtti időszakról beszélt, arról a periódusról, amikor a cenzúra nagyon odafigyelt minden verssorra. Zazar a képnyelvet használta, nem a fogalmi nyelvet, azaz képekben fejezte ki a gondolatait. Ma úgy gondolja, hogy a titkosszolgálat embereinek köszönheti, hogy költő lett, ugyanis ők késztették arra, hogy költői megfogalmazásokat szüljön.

Elek György arról beszélt, hogy korunkban egyre kevesebben olvasnak verset, és nem igazán lehet választ adni arra a kérdésre, mi okozza azt a nagy méretű szakadékot az irodalom és annak olvasói között. A költészet folyamatosan fejlődik, a befogadóképesség viszont szűkül. Maga a vers meghatározása is vitatott, a szakma sem alkot egységes véleményt arról, hogy mi a vers.

Jánk Károly szerint a költészet alól kirepült a szék — ez nem ma történt, hanem sokkal korábban —, s ami átvette a helyét, az a dalszöveg és a dal. Ez a folyamat zajlik legalább hatvan-hetven éve. Székely János arról beszélt, hogy a költészet meghalt, Jánk szerint azonban nem halt meg, volt olyan időszak, amikor haldoklott, és volt olyan is, amikor vegetált, most pedig egy nagyon szűk rétegnek a privilégiuma. Egy kicsit úgy vagyunk a költészettel is, mint a vallással. Akik megmaradtak vallásosnak, azok nagyon mély vallásos érzésekkel és meggyőződésekkel rendelkeznek, de ezek kevesen vannak. Így vagyunk a költészettel is. Talán mégis van értelme és jövője a költészetnek, csak másképpen, mint ahogy eddig volt. A magyaroknál a költő mindig egy kicsit politikusként is jelen volt a közéletben, egy kicsit próféta is volt. Ezek a szerepek lejártak, vagy ha nem is jártak le, ezek nem magyar vonatkozások, hanem globálisak. Ha születne egy olyan költő, aki az egész emberiségnek tud mérvadót üzenni — lehetőleg angol nyelven —, akkor az valami úttörő lesz. A találkozó résztvevői kérdéseket tettek fel, és egy tanulságos beszélgetés alakult ki a találkozón.