Nagykároly

Költészet napja a Kalazanciban

2022.04.12 - 15:00
A kisebbek verses-zenés műsorral, a nagyobbak Marosán Csaba rendhagyó irodalomórájával emlékeztek meg a magyar költészet napjáról hétfő délelőtt Nagykárolyban.

A Kalazanci Szent Jószef Római Katolikus Líceum és a Nagykárolyi Városi Könyvtár munkatársainak közreműködésével rendhagyó irodalomórára kerítettek sort, amelynek egyik része a tanintézményben, míg másik fele a könyvtárban zajlott. A programok apropójául a magyar költészet napja szolgált.

„Iskolánk V. A osztályos tanulói rövid ünnepi műsorral készültek, melynek során egyéni és közös versmondásra került sor, József Attila verseiből válogatva, majd a költő 'Rejtelmek' című, megzenésített versét adták elő a diákok, furulya- és gitárjáték kíséretében. Ezt követően Keresztes-Szőke Erzsébet, a könyvtár munkatársa beszélt a diákoknak József Attila életéről és munkásságáról, majd egy irodalmi kvízjáték révén is tesztelhették tudásukat a tanulók. A versenyzők oklevélben és ajándékban is részesültek. Az V. A osztály tanulói ünnepi műsorukkal iskolánk előkészítő osztályos diákjait is megörvendeztették, akiknek ezúton is köszönik a lelkes tapsot. A különleges program megvalósulását köszönjük az V. A osztály tanulóinak, Miklósi Blanka tanárnőnek, Jónucz Alfonz tanár úrnak, illetve a Nagykárolyi Városi Könyvtár munkatársainak. 

A nap további részében az általános és középiskolai diákok számára Marosán Csaba, a Kolozsvári Magyar Állami Színház művésze tartott rendhagyó, humorral fűszerezett irodalomórát. Romhányi-verseket mondott, népdalokat énekelt, és interaktív módon igyekezett rávezetni a diákokat az irodalom, a költészet szépségeire. 'Humor az irodalomban' címet viselő előadásában játékra invitálta a résztvevőket: adott néhány szerző a magyar irodalomból, akiknek a humorosnak vélt szövegeit egy kosárba gyűjtötte össze, melyekből sorra kihúzták az adott szövegeket, azt remélve, hogy a rekeszizmok nem maradnak statikusak. Milyen volt Arany János humora? Mi köze Szilágyi Domokosnak a Piroska és a farkas meséhez? Kinek a poénjain kacagunk a Mézga család vagy a Dr. Bubó című rajzfilmekben? A kortárs költők olyan klasszikus műveket is átírtak, mint a Füstbe ment terv, Az ember tragédiája vagy a Mátyás anyja. Hogyan hangozhatnak ezek a szövegek modern változatban? Az előadás célja volt a humor segítségével felhívni a figyelmet a magyar nyelv szépségére és az olvasás jelentőségére. Nemcsak a gyerekek, hanem a jelen lévő pedagógusok is nagyon élvezték ezt a nem mindennapi programot” — mondta Kocsis Aliz igazgatónő. SZFÚ