A költészet hivatása napjainkban — az ars poetica új változatai címmel tartottak kerekasztal-megbeszélést pénteken a Szatmár Megyei Múzeumban, a Magyar Költészet Napja alkalmából.

Elek György előadásában a költészet folyamatos változásáról beszélt, a kezdetektől fogva egészen napjainkig. Szerinte még ma is vitatott Székely János 1956-ban tett kijelentése az Egy rögeszme genezise című esszéjében, mely szerint a költészet meghalt. A költészet azóta is él, de nem lehet igazán eldönteni, hogy válságos időszakban van-e, vagy éppen megújulás alatt áll, vagy valóban elveszítette szerepét. Annyi tény, hogy egyre kevesebben olvasnak verset, s azok közül is inkább a klasszikusokat. Mi lehet ennek az oka? Sokan az oktatásban keresik a hibát. Elek György szerint „a verstanítást, a versszeretetet késő az iskolában elkezdeni, az a legkisebb korban a népi irodalom különböző formáinak megismerése révén kell a gyerek lelkébe szívódjon, ezt követheti az iskolai irodalomoktatás. Nagyon sok olyan példát is fel lehet sorolni, amikor a fiatalok önszorgalomból lesznek irodalomismerők.” Elek György példákkal is illusztrálta azt, hogy különböző korok költői hogyan fogalmazták meg, mi a vers, majd kitért arra, hogy milyen szerepet kap a költő és a költészet a piacgazdaságban. „Volt idő, amikor a költők verseikből éltek meg, ma már a verseskötetek nagyon alacsony példányszámban jelennek meg és nagyon kevés olyan lap van, amelyik verset közöl és tiszteletdíjat is fizet a szerzőnek. Költőnek lenni nem pálya – mondta Faludy György, igaz, ma már azt sem lehet meghatározni: ki a költő, és mi a vers” — mondta az előadó.

Sütő Tamás főiskolai hallgató, aki maga is foglalkozik versírással, az ars poeticák különböző formáiról, valamint a lírai kifejezési módokról beszélt.

Beszélgetés, hozzászólások

Gál Gyöngyi magyartanár, szaktanfelügyelő a költészet világának szépségeiről szólt. Elmondta, sokszor mi is érezzük, gondoljuk azokat a dolgokat, amelyeket a költő megfogalmaz, de nem igazán tudjuk kifejezni gondolatainkat, különösen vonatkozik ez a képi világra. Sokszor rácsodálkozunk arra, hogy milyen eredeti, milyen komplex képekben lehet kifejezni az érzékelt világot. Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor a költészet közelebb kerül hozzá, valahogy a lelkekbe van oltva a szép iránti vágy, megvan az igény arra, hogy azonosuljunk azokkal az általános emberi érzésekkel, örök dolgokkal, amelyeket a költő szépen tud megfogalmazni.

Gál Eszter magyartanár utalva az Elek György által feltett kérdésre — mi lesz a költészettel? —, két dolgot emelt ki: az egyik az ars poetica, a másik az, hogy a mai költőnek milyen lehetőségei vannak az elindulásra. Gál Eszter Pajor Tamás Budapesten élő költőt hozta fel példának, aki a verseit megzenésíti és így próbálja közelebb vinni a hallgatósághoz. Szó-zene esteket tart, amelyeken a verseket zenével együtt mutatja be. Ő ezt alkalmazott művészetnek nevezi. Aktuális témákat dolgoz fel, amelyek társadalomkritikák is.

Baricz György franciatanár szerint nem lehet és nem is kell megfogalmazni azt, hogy mi a vers, hiszen az mindenkinek mást jelent. Ma már egyre kevesebb verseskötetet vásárolnak meg, ennek valóban az az oka, amit Elek György is kihangsúlyozott, hogy a pénzvilág más irányba sodorja az embereket. Az emberek olyan irányba próbálnak menekülni — nagyon sokan külföldre —, ahol nincsenek célok, csak álmok. Ma már nem tudunk megnevezni egyetlen olyan erdélyi magyar költőt sem, akit rendszeresen olvasnak.

Gál Gyöngyi hozzátette, hogy a költészet méltóságát megadó időszak véget ért. Ezért van az, hogy amikor a költők úgy érzik, elfogytak a szavak, elfogytak a gondolatok, újrafogalmazzák azt, amit már megírtak mások. Ezért van az, hogy egyik-másik versben visszaköszönnek korábbi költők. Óhatatlanul elfogy az a kifejezési készlet, ami rendelkezésükre áll a nyelv keretén belül. A költészet hanyatlik, hogy mégis átmentsük, létrejött ez a dallal összekapcsolt költészet.

Szejke Dóra és Skapinyák Szilárd, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanulói kifejtették, hogy őket nem igazán érdeklik a kortárs költők versei, mert azok távol állnak az ő érzésviláguktól. Az iskolában próbálták elemezni szatmári költők gyerekverseit, de abban semmi számukra fontosnak tartott mondanivalót nem találtak. A klasszikus költők versei jobban megfogják őket, azok verseiben megtalálják a nekik szóló üzeneteket.

Kereskényi Sándor, a beszélgetés moderátora végkövetkeztetésként kifejtette, hogy Homérosz mindent tudott, mindent elmondott, és végérvényesen. A homéroszi mű egy hatalmas építmény, utána már nem igazán lehetett újat mondani. Legfontosabb az emberben az a szenvedély, ami túl van a tudáson és a hiten is. Shakespeare bebizonyította, hogy minden, ami van, megfogalmazható az irodalom nyelvén, a dráma is költészet, de lehet a költészet is dráma. A beszélgetés végén a résztvevők megegyeztek abban, hogy létrehoznak egy irodalmi kört, irodalmi műhelyt, s rendszeres találkozók keretében, szélesebb körben az irodalom jelenéről beszélgetnek.