A Magyar Kultúra Hetében ismét egy különleges táncjátékkal örvendeztette meg a szatmáriakat a jövőre 70 éves Magyar Állami Népi Együttes. Kökény Richárd tánckarvezetővel az előadásról, a néptáncot, illetve az egész kultúrát érintő elvárásokról beszélgettünk.

Szatmárnémetibe hosszú évek óta visszajáró kedves vendég a Magyar Állami Népi Együttes, helyszíntől függetlenül telt házas előadásai különleges élményt és értéket jelentenek a szatmáriaknak, míg a művészek számára a közönség részéről érkező szeretet és elismerés teszi olyan kedves emlékűvé a várost, ahová mindig jó és öröm visszajönni. Nem volt ez másként a Magyar Kultúra Hetében sem, amelynek programkínálatában a kolozsvári piactér színes forgatagát, de még inkább hangulatát idézték meg — nem teljességre törekedve, ugyanakkor Erdély fővárosának gazdag történelméből is mozzanatokat felvillantva. Előadás előtt a többszörösen díjazott, örökös „aranysarkantyús” táncossal, Kökény Richárd tánckarvezetővel beszélgettünk.

— Miért épp kolozsvári ez a piactér?

— Tavaly ünnepelte 10. születésnapját a Kolozsvári Magyar Napok, s mivel Kelemen László főigazgató nagyon erősen kötődik a kincses városhoz, valami olyan „ajándékot” és előadást szeretett volna, ami Kolozsvár — ekkor kereste meg Mihály Gábor együttesvezetőt, s került fókuszba a piac és a piacolás, ami egykor sokkal több volt, mint egyszerű bevásárlás, társadalmi együttlétet is jelentett, a piactér pedig eszmecserék, kommunikáció, pletykálkodás, találkozás helyszíne volt. S ami különösen szép és értékes, hogy a piactéren, a vásárokban a különböző szokások, a kultúrák is találkoztak. Az alkotói fantázia pedig ezt a közösségi teret kibővítette Kolozsvár évszázados történelmi pillanataival. Rondószerűen épül fel a műsor, a gyönyörű nyitányt követően megmutatkozik a vidék arculata, ahol több nemzetiség találkozik, majd a felvillanó képek a vásári zsibongást idézik, s a gondolati kör a játék során kitágul — hihetetlenül sokszínű a kultúránk, s az itt élő népek szorosan együtt, egymásra hatva alakították ki ezt a kulturális kavalkádot, ezt az összetéveszthetetlen kolozsváriasságot. Ez egy olyan művészeti műsor, ami sokkal több, mint egy piac életének, hangulatának a felidézése — a régi rendet s ennek a régi rendnek az értékeit mutatja meg, adja át a mai, aktuális közönségnek.

— Pár hét múlva a brassói közönség láthatja a Kolozsvári piactérent, ősszel pedig Nagybányán és Székelyudvarhelyen szerepelnek. Lehet ezt egyfajta ismeretterjesztésnek is nevezni?

— Igen. Úgy véljük, hogy más településeken is sikernek fog örvendeni, hiszen bemutatja a széki, mezőségi néptáncokat-népdalokat, de van benne bihari román és cigány tánc is. Nem szűkíti le sem a közönséget, sem az érdeklődést az, hogy Kolozsvár a „főszereplő”. A jövőre 70 éves Magyar Állami Népi Együttes a gyakorlatban és képletesen is körbetáncolta már a Kárpát-medencét, s mind a Kincses Felvidék, mind az Ezerarcú Délvidék, mind Az örök Kalotaszeg vagy épp a Jászok című táncelőadásunk célja az: bemutatni egyrészt a budapestieknek, a fővárosban élőknek ezen tájegységek néptáncait, -dalait, hagyományait, másrészt turnéink során az egyes vidékeken élőket megismertetni más vidékek táncaival, zenéjével. Emellett a nemzeti összetartozás évében együttesünk is szeretne szerepet vállalni, s délvidéki, felvidéki és kárpátaljai tematikus bemutatókra is készülünk.

— Egy-egy előadás táncrendjének összeállításakor honnan inspirálódnak, illetve magának a táncosnak mennyire szigorúan kell betartania a lépéseket, teret adhat-e saját művészi elképzelésének?

— Kodály Zoltán, Bartók Béla, Martin György gyűjtései az alap, ugyanakkor sokunknak vannak saját gyűjtéseik is, nem ritka az eredeti anyagok feldolgozása, koreografálása sem, s a néptáncosnak mindig be kell tartania az eredeti alaplépéseket, mozdulatokat, de adunk „önálló játékidőt” is, amelyben önmagát, temperamentumát, technikai tudását és virtusságát mutathatja meg. A mai kor embere nagyon ad a külsőségekre — de fogalmazhatok úgy is: szinte csak a külsőségekre ad —, s kevésbé vagy alig érdekli, ér el hozzá a belső lelkület, a normalitás, a lelki üzenet, ami nem a szélsőségekre épül. Úgy gondolom, a legtöbbször a színpadi néptáncfeldolgozás is a külsőségeket célozza meg, nagyon látványos, szaknyelven mondva nagyon be van vasalva, de mentalitása nem hordozza a régi rend hihetetlenül szép mentalitását: mindennek ideje van. A régi falusi ember nagyon jól tudta ezt: ideje van a munkának, ideje a pihenésnek, ideje a szórakozásnak, a táncnak, s ezek szerint élt, megadva mindennek és mindenre az időt.

A mai ember egyrészt idealista, másrészt hihetetlenül türelmetlen — nincs meg a régi rendje, a régi ideje sem a munkának, sem a szórakozásnak, sem a szórakoztatásnak. És ami különösen fájó: a mai ember számára a kultúra szolgáltatás, vagyis inkább egy szolgáltatás a többi között, amire ugyanazt az elvet alkalmazzák, mint mondjuk egy étteremben: én fizetek, és a pénzemért azt kapjam, amit én akarok. Ezért is különösen nehéz a mai alkotók élete, hiszen természetesen az a céljuk, hogy modern korunk emberéhez szóljanak, hatással legyenek rá, behozzák az előadásokra a fiatalokat, de a régi, mélyebb tartalmat se kelljen teljesen felhígítani. Másrészt ott vannak azok az előadások, amelyekben a klasszikus néptáncból kiinduló mozgásrendszerekből és a mai táncszínház eszközeinek ötvözéséből egy aktuális, mai magyar táncnyelven szólalunk meg, mint például a Bartók-trilógiánk második része, a Labirintus, vagy a Liszt-mozaikok, amely tánckoncertben mind a zene, mind a mozdulatok nyelvén Liszt Ferenc művei mellett megszólalnak az azokhoz ihletforrásként szolgáló magyar nemzeti romantika legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a rá hatást gyakorló kortársak szerzeményei is.

— Erdélyben is, Szatmárban is virágkorát éli most a néptáncmozgalom, majd' minden településen van aktív néptáncegyüttes, és tagjaik közül többen is hivatásos néptáncosként tervezik a jövőjüket. A Magyar Állami Népi Együttes számára hol terem utánpótlás?

— Az utánpótlásképzés komoly feladat, szerencsére-szerencsénkre a Magyar Táncművészeti Egyetemen magas szintű oktatás zajlik, van utánpótlás, és hogy milyen komoly oktatás folyik a néptánc terén, azt gyönyörűen mutatja az amatőr együttesek színvonala is; s hogy a néptánc iránti érdeklődés már zsenge korban megmutatkozik, azt jól igazolja a Kolozsvári piactéren előadásunkban szereplő nagyon tehetséges gyermekpáros is.

Szabó Kinga Mária