Vidékünkön ritkán látott biztonsági intézkedésekkel igyekeztek elejét venni bármiféle incidensnek a rendfenntartó erők szerda délután Nagykárolyban, a Kölcsey-szobor leleplezésére készülve. A nagyon nagy számú rendőri – csendőri jelenlét, a fokozott készültség, a biztonsági, elválasztó fémkordonok természetesen nem az ünnepségnek szóltak, hanem a román nacionalistáknak — mint arról hírportálunkon mi is többször beszámoltunk, a Nemzet Útja Egyesület és az Ortodox Testvériség már napok óta szervezkedett a közösségi médiában és „harcba hívta” híveit, megvédeni az ország határait, az „utolsó barázdát”, ahogy Nagykárolyt emlegetni szokták és Erdélyt, amely ismét veszélybe került. Elmondásuk szerint az is nagyon zavarta őket, hogy a magyar himnusz költőjének állítanak szobrot, de ami még inkább, az Novák Katalin magyarországi köztársasági elnök látogatása, amely ha mégannyira magánlátogatás is  „a román állam semmibe vételének minősült” a nemzetféltők szerint. 

A hatalmas trikolórokkal, „Ez Románia, a mi országunk!”, „Egyvalami örök: Erdély Román föld!” feliratú molinókkal felszerelkezett pár tucat nemzetféltőt lassan körbevették az egyre nagyobb számban érkező nagykárolyiak — akik értetlenül, az idősebbek riadtan, szégyenkezve pillantgattak a hőbörgőkre, majd amikor azok Novák Katalin megérkeztekor elkezdték skandálni az „Éljen, éljen és virágozzon Moldva, Erdély és Havasalföld” rigmust, mindenki csatlakozott a hangszórókból felcsendülő Tavaszi szél vizet áraszt népdalhoz, leénekelve a hőzöngőket. Sajnos a tehénkolomp hangját sem leénekelni, sem túltapsolni nem lehetett, az egyébként vétlen jelzőeszköz monoton, idegesítő, dallamtalan zenéje végigkopogta az egész ünnepséget, mint ahogy az ünnepi beszédek alatt is hullámzott a szlogenek skandálása, nem szűntek a bekiabálások a nacionalistákat az ország különböző részeiből Nagykárolyba csődítő nő örömére, akinek arcáról a rendezvény ideje alatt le nem hervadt az önelégült mosoly.

A nagy visszatérő: Kölcsey 

A román — érdekes módon a nemzetféltő hazafiak a harmadik versszak körül már igencsak megakadtak —  és a magyar himnuszt követően házigazdaként Kovács Jenő polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, örömének adva hangot, hogy ilyen sokan jöttek el üdvözölni Nagykároly és Szatmár nagy visszatérőjét: Kölcsey Ferencet. „Jelen és múlt furcsa összefonódása, emlékek és tények találkozóhelye ma a volt Szarvas fogadó, a jelenlegi polgármesteri hivatal előtti tér, ahol Himnuszunk megálmodójának emléke és – tagadhatatlanul – Novák Katalin elnök asszony személyes varázsa – összehozott ma mindannyiunkat. 

Meggyőződésem, hogy ma, 2023-ban Kölcsey ismét Nagykároly lakója kell legyen; megérdemli, hogy fizikai valóságában újra a nagykárolyi mindennapok részévé váljon, Győrfi Lajos szobrászművész remek alkotása révén. Köszönettel tartozunk ezért a szobor alkotójának, a Magyar Kormánynak és pár lelkes támogatónknak. Külön örömömre szolgál, hogy Magyarország első közjogi méltósága, Novák Katalin elvállalta az új szobor fővédnökségét, nyomatékosítva így nemcsak Kölcsey Ferenc életpályája nagykárolyi ciklusának fontosságát, helytörténeti vonatkozásait, hanem folytonosságunk és összetartozásunk szükségességének aktualitását. Összefüggést nem múlt és jelen, hanem jelen és jövő közé kell teremteni. Alázattal, kitartással, Isten kegyelméből.” – mondta. 

Három ok, amiért Kölcsey szobrának jó helye van Nagykárolyban

„A könyveknek megvan a maguk sorsa, tartja a régi latin mondás. Nos, Kelet-Európában általában és itt, a mi vidékünkön a szobroknak is megvan a maguk sorsa. Van, amelyet évtizedeken keresztül várfogságban tartanak, van, amelyet nyomtalanul eltüntetnek, és van, amelyet darabonként próbálnak eltávolítani, de a tettesek mindig hagynak nyomot maguk mögött.” – fogalmazott ünnepi beszédében Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes. Mint emlékeztetett, a Himnusz születésének 200. évfordulóján másodjára lesz szobra a Himnusz írójának Nagykárolyban.  „Az elsőt nem messze innen, a Károlyi-kastélykertben állították fel a millenniumi ünnepségek keretében. Nem volt hosszú életű emberléptékkel sem, hát még műalkotásként. Kallós Ede művét alig négy évtizeddel később előbb megrongálták, majd egy fűrész segítségével lefejezték. Maga a kép is elgondolkodtató, ahogy a szobrot, Kölcsey szobrát fűrésszel lefejezik.

Úgy bántak el a halk szavú költő, Kölcsey Ferenc szobrával, ahogy diktátorokéval vagy a kulturális eltörlés korában írókkal, államférfiakkal, államalapítókkal szokás a XXI. század elején. Lefejezték Kölcsey egykori szobrát, de nyoma, a talapzata a 60-as évekig megmaradt.
Az első szobor felállítása óta eltelt közel 140 esztendőben benne van a város és a régió egész modernkori történelme a dualizmustól az impériumváltásig, a rezsimváltástól a rendszerváltásig – benne van minden, amit történelemórán és azon kívül a történelemről megtanultunk. Szerencsére, mondhatnám, benne van az is, hogy Nagykárolyban ma újra Kölcsey-szobrot avatunk. Persze, tudjuk, hogy a történelem alakulása a legritkább esetben szerencse kérdése, hiszen a hatalmi erőviszonyok és a helyes vagy éppenséggel helytelen emberi döntések formálják a jelent. Továbbá a közösség elkötelezettsége és kitartása.” – mondta. 
Részletezte azt is: legkevesebb három okát látja annak, hogy Kölcsey Ferenc szobrának jó helye van Nagykárolyban. Egyrészt a Himnusz szerzőjeként, az egyik legnagyobb magyar költőként helye van bárhol, ahol magyarok élnek, Nagykároly pedig annak a nagyjából 50 kilométer sugarú körnek a központja, ahol Kölcsey élete nagy részét töltötte. Másrészt Kölcsey Nagykárolyban vált politikussá — bár úgy tartották, magányos ember volt, de az ő élete is olyan volt, mint ezen a vidéken sokaké, egyszerre tudós, költő, irodalomszervező és közéleti ember, mert ilyen volt a kora: megkövetelte, hogy egy tudós, egy költő ne csak a nyelvvel foglalkozzon, hanem a nemzetével is, ne csak az írással, hanem a hazával is. Kölcsey előbb Szatmár megye, majd megyei követként országos jelentőségű politikai szereplővé vált – és túlzás nélkül mondható: a magyar politika történetének is egyik kiemelkedő alakja. És ide adta vissza követi megbízását, amikor azzal szembesült, hogy a megye álláspontja és saját meggyőződése között kibékíthetetlen az ellentmondás. Lemondása példaértékű lehet minden mai politikus számára. „És a harmadik ok éppen ehhez kapcsolódik. Híres búcsúbeszédében Kölcsey Ferenc a politika egyik legérvényesebb mondatát fogalmazta meg. Haza és haladás. Ma sem mondhatnánk szebben.

Az identitás megőrzését sokféleképpen lehetséges szorgalmazni, de egyféleképpen érdemes: ha képesek vagyunk válaszolni korunk kihívásaira. Nem bezárkózva és védekezve, hanem bátran és kezdeményezve. Ahogy Kölcsey mondja, 'korszerinti haladás éppen maradást hoz magával; veszteg maradás következése pedig senyvedés'. Más szavakkal: a haladás a megmaradás feltétele. Felelős politikus ezt ma sem gondolhatja másként, Erdélyben különösen nem. Remélem, hogy az én nemzedékem is megtanulta ezt Kölcseytől. Ezt az örökséget próbáljuk építeni, újragondolni, a XXI. századhoz igazítani. Bátor, kezdeményező politikát folytatni, hogy ne senyvedés legyen, hanem maradás. Ez is a Himnusz szerzőjének öröksége.” – fogalmazott. 

Egyszerre kell gyarapítani a holnapot, vigyázni a mát és őrizni a tegnapot

Mi, magyarok határon innen és túl, egymásra mindenkor számíthatunk – jelentette ki ünnepi beszédében Novák Katalin. „Ma is vannak olyanok, akik elvitatják a magyarok magyarságát, az anyanyelv pótolhatatlanságát, a nyilvánvaló történelmi tényeket: nem hagyjuk, ne hagyjuk, a közös jövőnkért és a közös múltunkért is ki kell állnunk” – fogalmazott beszédében a magyar köztársasági elnök, hozzátéve: a múlt megőrzése legalább olyan fontos, mint a jelenről és a jövőről való felelős gondolkodás. Mint kifejtette, az Úristen a világ egy huzatos részét bízta ránk; itt vagyunk a Kárpát-medencében, Európa szívében, kultúrák metszéspontjában —  rajtunk is múlik, hogy a sokféleségből gyarapodás lesz-e, vagy szegényedés. A mi dolgunk, hogy a veszélyeket kihívássá, a kihívásokat feladattá alakítsuk. Egyszerre van szükség mindarra, ami olyannyira jellemző ránk magyarokra: a leleményességre és a gyors észjárásra, az alkalmazkodóképességre, és a megingathatatlanságra. Az önbecsülésre és a másik iránti tiszteletre, az önállóságra és az együttműködésre, a tűrésre és a küzdésre.

„Nap mint nap tapasztaljuk: farkasok között okosnak kell lennünk mint a kígyónak és szelídnek mint a galambnak. Egy biztos: mi magyarok, határon innen és túl, egymásra mindenkor számíthatunk.” – hangsúlyozta. 
Az államfő  emlékeztetett arra is: Nagykároly büszke lehet Kölcsey Ferencre, hiszen itt szavazták meg, hogy a költő Szatmár megye követe legyen a pozsonyi Országgyűlésen; küzdött a magyar nyelvért, a vallásszabadságért, leginkább pedig a jobbágyok szabadságáért szeretett volna tenni az önkéntes örökváltság megvalósításával. Hatni, alkotni akart és gyarapítani a nemzet erőit, ami tőle telt, azt meg is tette. „Olyan számvetést adott nekünk, amely a legmagasabb szinten fejezi ki a nemzet magától értetődő összetartozását”.

Az ünnepi gondolatokat követően Novák Katalin, Kelemen Hunor, Kovács Jenő és Pataki Csaba leplezte le Győrfi Lajos szobrászművész alkotását, amelyet nm. és ft. Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke és ft. Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke is megáldott.

A rendezvény végén Novák Katalin kedves közvetlenséggel lépett oda a nagykárolyiakhoz egy-egy kézfogás, pár szó erejéig, adott pillanatban pedig a hőbörgő nemzetféltőkhöz, és a közvetlenül mellettük lévő károlyiakhoz lépett, ám ott kisebb zűrzavar kerekedett — a nacionalisták egyáltalán  nem értékelték az államfői gesztust, sőt — , ezért testőrei gyűrűbe fogva elkísérték onnan.

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!