Szatmárnémeti

Klubkoncertek kövezik ki az idei PMN útját a siker felé

2013.08.21 - 17:43

Hol vehemens ugrálással, hol a párjukkal összesimulva ünnepelték a szatmári zenekarokat a fiatalok a XII. Partiumi Magyar Napok hétköznapokra időzített klubkoncertjein. A Down Town Pub jó helyszínnek bizonyul ahhoz, hogy a fiatalos, ám szakmailag erősnek bizonyuló együttesek fellépési lehetőséget kapjanak.

Első este a The Phoenix támadt fel újra és újra, hogy megmozgassa vagy éppen andalítsa a fiatalabb korosztály képviselőit. A házibuli –hangulat adott volt. A fiatalok 2011 óta színesítik a szatmárnémeti zenei palettát,. Fiatalosak, lendületesek, és éltető elemüknek a levegő helyett nyugodtan a zenét választanák, ha lehetne. Saját dalaik sorra születnek akkor is, ha az együttes több változáson is keresztül ment az utóbbi két évben. Nevükhöz méltóan újul meg a Fehér Róbert, Garda Márk, Hankovszky Arnold, Kallós András és Szatmári Ádám alkotta zenekar.

Második este nem az ő alteregojuk került színpadra ugyanott, hanem az Alterego együttes, amely már az idősebb koroszályokat célozza meg, de ugyanolyan lelkesen és magas felkészültséggel csapnak a húrök közé, skeltik életre kedvelt dallamait a szatmári közönségnek. Kedvelt és ismert dalok szólaltak meg, a szív nyelvén hangszereken megszólaltatva. A legfinnyásabb látogató is közelebb érezhette magához őket, hamás nem, legalább egy pillanat erejéig. A nyári melegben pedig olyan szerelmek szövődhettek a háttérben, amelyek

Közben a No Pardon Pub hűs estéibe igazi zenei csemegét szolgáltak fel a PMN szervezői. Bertóti Johanna kápráztatta el a közönséget sokszínűségének minden bizonyságával. Kedd este megzenésített versekkel kalauzolta egyre bentebb aművészetének varázsos világába a hallgatóságát. Repertoárján pedig főleg huszadik századi és kortárs költők művei szerepeltek. Többek között megzenésített Áprily, Dsida, Weöres Sándor, Kányádi-versek csendültek fel az est során, de Varró Dániel SMS-versek című művéből és Devecseri Gábor Állatkerti útmutató című költeményéből is elhangzottak részletek. S ahogy ígérte, bevonta aközönséget is abba a derűs, már-már gyermekien ártatlan, ám mégis érzelmektől telítődött világba, amely cask őt jellemzi, s amelyet már Erdélyben is kezdenek megismerni.