Azt követően, hogy Szatmár megyében befejeződött az elektronikus alapú szociális utalványok kiosztása, a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal sajtóosztálya arról számolt be, hogy a SODEXO PASS típusú elektronikus kártyákat minden olyan kereskedelmi egységben használhatják az érintettek, amelyek szerződésben állnak ezen céggel. Sajnos ezzel a lehetőséggel csak pár napig lehetett élni, hiszen központilag felhívták az érintettek figyelmét, hogy az európai uniós segélyprogramból (POAD) finanszírozott projekt keretében kizárólag meleg ételt lehet vásárolni, tehát vendéglők, kantinok, cateringcégek szolgáltatásait vehetik igénybe az arra jogosultak. Cristian Mariţa elmondta, hogy napi maximum 40 lejt költhetnek el a kártyáról az idősek, a havi keret pedig 180 lej. — Mivel a meleg étel vásárlása a vidéken élők számára nehézkesebb, ezért a polgármesterek próbálnak cateringcégekkel kapcsolatba lépni, hogy biztosítani tudják a program keretében a főtt ételt a rászoruló személyeknek — fogalmazott Cristian Mariţa, aki arra is rávilágított, hogy sajnos ebből az összegből nem lehet minden napra biztosítani az idősek ellátását, de mindenképpen segítséget jelent a 75 évnél idősebbeknek.
A prefektúra 3897 elektronikus kártyát juttatott el a rászorulókhoz, akik négy hónapig jogosultak a havi 180 lej értékű juttatásra a 2020/115-ös számú sürgősségi kormányrendelet értelmében.