Vidék

Kizárólag halmi borokkal versenyeztek

2014.03.03 - 09:55

A szombaton megrendezett halmi borversenyen csupán helyi borokkal versenyeztek a szőlőtermelők, borászok. A zsűri szerint jó minőségű vörös borminták kerültek elbírálásra, sok borász számára a pince hiánya okoz gondot forráskor és a borok tárolásánál.

 

Tizenkilenc fehér- és tizennégy vörösbor-mintával neveztek be a helyi borászok a Halmiban szombaton megrendezett borversenyre. A zsűri (Bencze Zoltán, Umhauser Valéria és Bányai Zoltán) közel három órán át értékelte a borokat, amíg kialakult a végeredmény. A díjátadón jelen volt Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, aki arra biztatta a halmi szőlőtermesztőket, hogy ne mondjanak le, hanem bővítsék a szőlőjüket, hogy még több minőségi bort tudjanak előállítani, ezzel is népszerűsítve a vidéket. Stef anyagi támogatást is ígért a borversenyek megszervezésére, de ez elmaradt, ugyanis a halmi borverseny megszervezését a helyi tanács támogatta ezerötszáz lejjel, ami fedezte a költségeket. Ştef bejelentette, hogy a szatmárnémeti Művészeti Múzeum emeletén nemsokára nyílik egy turisztikai tájékoztató iroda, Szatmárnémeti valamelyik központi épületében pedig lesz egy borház, ahol népszerűsíteni lehet majd a Szatmár megyei borokat.

 

Értékelés

 

Bencze Zoltán, a zsűri elnöke értékelésében kiemelte, hogy Halmi a megyében első helyen kellene, hogy álljon a szőlőtermesztésben és a borászatban, sajnos ennek a legnagyobb akadálya az, hogy nincsenek pincék, emiatt a jó szőlőkből sem mindig sikerül jó bort készíteni, a tárolással pedig komoly gondok vannak. A versenyen részt vett fehérborok hatvan százaléka lapos bor volt, ami azt jelenti, hogy nem volt egyensúlyban a cukor- és a savtartalom. Ugyanakkor vannak, akik túl sok ként használnak, vannak, akik keveset. Több minta oxidált bor volt, ami ebben az időszakban nem lenne szabad, hogy előforduljon. A vörösborok várakozáson felüliek voltak. Volt egy-két minta, amelyik egy kissé ecetesnek tűnt, volt amelyik túl volt kénezve, de a nagy részük kiváló bor volt.

Leiher Géza, a Szatmári Hegyközségek Egyesületének elnöke ismertette az egyesület célkitűzéseit, és kérte a helyi borászokat, hogy kérjék a tagságukat, mert azzal előnyökhöz jutnak. A legfontosabb cél, hogy visszaszerezzék a Szatmári Hegyközségek elnevezést, ugyanis a szatmáriak megkérdezése nélkül a Kőrösi Hegyközséghez csatolták Szatmár megye jelentős részét. Szatmár megyében jelenleg ezerkétszáz hektár nemes szőlő van, ami minden szomszédos megyét felülmúl.

 

Díjak

 

Fehérborok

Aranyérmesek: Josef Sporer – rhine riesling (18,9 pont), Cristian Năstase – királyleányka (18,9 pont), Gheorghe Dobraş – sauvignon blanc (18,7 pont), Josef Sporer – pinot gris (18,6 pont), Mike Pincészet – riesling (18,6 pont). Ezüstérmesek: Kurtinecz Pál – 2008-as sauvignon blanc (18,5 pont), Josef Sporer – vegyes (18,5 pont), Kurtinecz Pál – királyleányka (18,4 pont), Tarr László – sauvignon blanc (17,9 pont), Mike Pincészet – királyleányka (17,8 pont). Bronzérmesek: Tarr László – királyleányka (17,2 pont), Josef Sporer – vegyes (17,1 pont).

 

Vörosborok

Aranyérmesek: Cristian Năstase – 2012-es fekete leányka (19 pont), Cristian Năstase – 2012-es cabernet franc (18,9 pont), Josef Sporer – fekete leányka (18,6 pont), Kurtinecz Pál – cabernet sauvignon (18,5 pont), Josef Sporer – cabernet sauvignon (18,8 pont), Mike Pincészet – merlot (18,6 pont). Ezüstérmesek: Mike Pincészet – cabernet sauvignon (18,4 pont), Mihai Roscau – fekete leányka (18,4 pont), Mike Pincészet – merlot (18,3 pont), Mike Pincészet – cabernet franc (18,13 pont), Cristian Năstase – cabernet franc (18,5 pont), Cristian Năstase – fekete leányka (18,5 pont).

 

 

Elek György