Magazin

Kivégezték a “kínai hasfelmetsző Jackként” ismertté vált sorozatgyilkost

2019.01.03 - 17:20

Kivégezték az állami médiában “hasfelmetsző Jackként” ismertté vált sorozatgyilkost csütörtökön Kínában, az 53 éves férfit azért ítélték el, mert 1988 és 2002 között meggyilkolt tíz nőt és egy kislányt.

Kao Cseng-jungot tavaly márciusban ítélték halálra. A rendőrség több mint százezer ujjlenyomatot és DNS-mintát gyűjtött, de csak a vesztegetés miatt letartóztatott nagybátyjától vett DNS-minta vezette a hatóságokat 2016-ban a sorozatgyilkos nyomára.

Kao a kínai hatóságok szerint megerőszakolta, majd meggyilkolta áldozatait, akik holttestét ezt követően meggyalázta. A bestiális gyilkosságok miatt a kínai sajtó hamar ráragasztotta a “hasfelmetsző Jack” gúnynevet. A rendőrség feltételezései szerint a gyilkos indítéka szexuális perverzió mellett nőgyűlölet lehetett.

Kao szinte minden alkalommal ugyanazt a cselekvésmintát követte: olyan nőket követett hazáig, akik valamilyen piros ruhadarabot viseltek, megerőszakolta, majd megölte őket, ezt követően pedig feldarabolta holttestüket. Legfiatalabb áldozata mindössze nyolcéves volt.

A gyilkos Kanszu és a szomszédos Belső-Mongólia tartományok területén követte el rémtetteit.

Az eredeti hasfelmetsző Jack szintén egy sorozatgyilkos volt, aki 1888-ban öt prostituáltat ölt meg brutálisan London Whitechapel nevű nyomornegyedében. A bűnügyet a brit hatóságoknak sosem sikerült feltárniuk.

A pekingi hatóságok nem teszik közzé, hogy évente hány halálos ítéletet hajtanak végre. Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet becslése szerint Kínában évente több embert végeznek ki, mint a világ többi részén együttvéve. Az AI úgy tudja, 2017-ben több ezer volt a kivégzések száma.

Forrás: https://www.lokal.hu