Nagykároly

Kiváló eredményeket értek el

2013.03.20 - 10:29

A nagykárolyi 1-es Számú Általános Iskola diákjai kiválóan teljesítettek a különböző tantárgyversenyeken, az eredményeikről Belényi Andrea aligazgatónő számolt be.

„Ebben a tanévben is jól szerepeltek tanulóink a különböző tantárgyversenyeken és egyéb megmérettetéseken” — számolt be nem kis büszkeséggel a hangjában a nagykárolyi 1-es Számú Általános Iskola aligazgatónője, Belényi Andrea. Az intézmény egyik diákja, a hetedik osztályos Muszka Zsuzsa immár két esztendeje remekel a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyen. A helyi szakaszról megyei, országos, majd Kárpát-medencei döntőbe juthatnak a diákok. Muszka Zsuzsának ez már második alkalommal sikerült. Ebben az évben egyelőre az országos szakaszba jutott tovább, melyet Kolozsváron rendeznek majd meg. Muszka Zsuzsa a maximálisan elérhető 100 pontból 97 pontot ért el, ami megyei szinten a legmagasabb ponthatár. „Az első négy jutott tovább az országos versenyre. Amennyiben Zsuzsa itt is jól szerepel, szurkolhatunk neki a Budapesten megrendezésre kerülő Kárpát-medencei döntőben is” — mutatott rá Belényi Andrea.

A Fürkész elnevezésű helyesírási versenyen is indultak az 1-es iskola diákjai közül néhányan. Idén első alkalommal nyílt lehetőségük az általános iskolák felső tagozatosainak is összemérni tudásukat. Itt négy tanuló jutott tovább a megyei szakaszra, az országos döntőn pedig a nyolcadikos Tasi Balázs képviseli az iskolát — Nagyváradon, április 19—20-án.

A német anyanyelv tantárgyversenyen szinte minden évben vannak jól szereplő tanulóik. Schvegler Anett némettanár készítette fel azokat a diákokat, akik közül a hetedikes Pescaru Tamara a második, míg Galiger Gergő harmadik helyezést ért el a verseny megyei szakaszán.

„Ezeken kívül még a Kenguru idegennyelv-versenyen is indultak diákjaink. Csizma Róbert német szakos tanárunk készítette fel a versenyre tanulóinkat, akik közül az ötödikes Balos Raluca II., a hetedikes Baumli Orsolya II., a hatodikos Baumli Júlia III., a nyolcadikos Feier Iulia I. helyet ért el. Rájuk is nagyon büszkék vagyunk” — mondta az aligazgatónő.

Belényi Andrea kifejtette, az elkövetkezőkben egy kisebb iskolai mozgalmat szeretnének indítani, a költészet, a versek szeretetének népszerűsítése érdekében. A Költészet Napja alkalmából szeretnék „megválasztani” a magyar tagozatosok kedvenc költeményét. Ennek jegyében minden magyar tagozatos osztály benevezhet 5 verset, melyeket kifüggesztenek az iskola folyosóján lévő hirdetőtáblára. Amelyik vers a legtöbb szavazatot kapja majd a tanulók részéről, azt majd közösen felolvassák, illetve elszavalják április 11-én. Az aligazgatónő, mint mondta, reménykedik abban, hogy a mozgalom el is éri a célját.