Belföld

Kiválasztott nép vagyunk

2012.05.28 - 09:55

Ebben az évben is többszázezer zarándok gyűlt össze a Csíksomlyói búcsún, melyen Tempfli Imre plébános prédikált.

A búcsú idei jelmondata az Apostolok Cselekedeteinek pünkösdváró szavaira utal: „Máriával, Jézus anyjával”. “A szűzanya hazavárja gyermekeit, mi mindannyian hazajöttünk” – mondta a szertartás kezdetén a misét celebráló Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke. Az érsek a több százezer zarándok jelenlétében elmondta, tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, amely politikai célokra akarná kihasználni a zarándoklatot, vagy nem vallásos céllal akarná azt összekötni. Az érsek hozzátette, a zarándoklatnak egyetlen célja, hogy a zarándokok keresztény katolikus hitükben megerősödjenek.

Tempfli Imre kaplonyi születésű, jelenleg Stuttgartban élő római katolikus plébános, Oscar Wild-ot idézve azt mondta, az embertől elvehetik, amit birtokol, de az igazi kincseket, amelyek benne honolnak, soha nem vehetik el. Az ünnepi szónok hozzátette, Isten nemcsak a személyek, hanem a nemzetek, a közösségek útjait is kijelölte. Tempfli Imre azt is megállapította: Csíksomlyó lassan nemzeti kegyhellyé válik. A plébános szerint, a különböző Mária-zarándokhelyeken Máriának más-más üzenete van. Csíksomlyó üzenete: “újuljatok meg hitetekben, és váljatok egymás testvéreivé”. Úgy vélte, magasra kell emelni Csíksomlyó zászlaját, hogy az jelezze: “a szentlelkű embereket nem lehet legyőzni, mert összeköti őket a testvériség eszméje”. A prédikációt több százezer zarándok hallgatta végig a csíksomlyói nyeregben.