Külföld

Kiugrott a 15.emeletről, mert nem készült el a házi feladattal

2018.03.02 - 17:19

A kínai kislány kisebb sérülésekkel megúszta a zuhanás.

Meg akarta ölni magát egy 12 éves kislány Kínában, mert retteget, mi fog történni vele, miután nem csinálta meg az összes házi feladatát, amit a téli szünetre adtak fel neki az iskolában – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett gyerek a 15. emeletről ugrott ki, de végül könnyebb sérülésekkel megúszta a nagy zuhanást. A gyerek ugyanis a tűzoltók által elhelyezett, felfújható mentőmatracra esett. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint a hatodik osztályos kislány csak egy könnyebb sérülést szenvedett a fülén. A lány anyja elmondta: gyerekének másnap kellett volna először bemenni az iskolába a kínai téli szünet után. De nem bírta elviselni azt a stresszt, amit a meg nem csinált házi feladatok okoztak, és ezért akart öngyilkosságot elkövetni. Kínában rendszeresen előfordul, hogy diákok azért akarják megölni magukat, mert nem bírják a szülők, valamint az iskolák által rájuk helyezett nagy nyomást. Egy 2014-es felmérés szerint évente nagyjából 500 általános iskolás és középiskolás öli meg magát, és több mint 90 százalék hátterében az iskola és a tanulás áll.