Diakónussá szentelte Gríz László és Linzenbold Szabolcs növendékeket szombaton Schönberger Jenő püspök. „A mi diakónusainknak ez felkészülés a papság szentségére, de minden pap kicsit diakónus, szolgálattevő is kell maradjon” — emlékeztetett a püspök.

Sarlós Boldogasszony ünnepén két szolgálattevővel gazdagodott a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye. A Gríz László és Linzenbold Szabolcs diakónussá szentelését magában foglaló szentmisére, 11 órára helyi és zarándok hívekkel telt meg a székesegyház — buszokkal érkeztek Szinérváraljáról és Kálmándról, az ünnepeltek szülőtelepüléseiről is.

„A mi diakónusainknak ez felkészülés a papság szentségére, de minden pap kicsit diakónus, szolgálattevő is kell maradjon” — emlékeztetett a bevonulást követően a püspök, kérve a híveket, a szentmisében imádkozzanak a szentelendőkért, hogy Isten gazdagon részesítse őket kegyelmeiben.

A diakónusszentelés szertartásában, a prédikáció előtt, a szentelendőket név szerint bemutatták a püspök atyának, ők pedig jelentkeztek a zsoltáros szavaival: „Íme itt vagyok, hogy akaratodat megtegyem, Uram!” A homíliában a püspök visszatért a szolgálat gondolatára. Sarlós Boldogasszony ünnepe kapcsán Mária és Erzsébet kapcsolatát emelte ki, amelyben egymás és az Isten szolgálata elválaszthatatlan volt az öröm érzésétől. „Mindannyian részesülünk abban a kitüntetett feladatban, hogy szolgálhatunk. Nagy kegyelem ez, Isten munkatársainak hív meg bennünket. Nem lesz mindig könnyű, de mindig csodálatos annak, aki mindvégig kitart.”

A szentbeszédet követően Gríz László és Linzenbold Szabolcs a püspök elé járultak, összekulcsolt kezüket az ő kezébe téve tiszteletet és engedelmességet ígértek. Utána a mindenszentek litániáját imádkozták a szentelendőkért, hogy vállalt feladatuknak meg tudjanak felelni. A hívek térdelve, a szentelendők az önátadás jeleként a földre borulva imádkoztak, ezzel is kifejezve, hogy egészen Istennek és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat. Ezután következett a diakónusszentelés leglényegesebb része, a kézrátétel és a felszentelő ima.

Schönberger Jenő püspök, az eléje térdelő László, majd Szabolcs fejére tette a kezét és csendben imádkozott. A felszentelő imádságban kérte számukra a Szentlelket, hogy kegyelmi ajándéka adjon nekik erőt a szolgálat hűséges végzésére.

Ezt követően az újonnan felszenteltek beöltöztek a szerpapok sajátos öltözékébe, a stólába és a dalmatikába, a püspöktől pedig átvették az evangéliumos könyvet annak jeleként, hogy a diakónusszentelésben hatalmat kaptak Isten igéjének hirdetésére. „Amit olvasol, azt hidd, amit hiszel, azt tanítsd, amit tanítasz, azt kövesd is” — hangzott az intelem, amikor átvették a könyvet.

A diakónusszentelés szertartása után a szentmise a felajánlással és az eucharisztia liturgiájával folytatódott. A legszentebb áldozat bemutatásának végén Schönberger Jenő püspök „kis köszönetet” mondott a diakónusok szüleinek a szeretetért, amellyel gyermeküket felnevelték, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet, valamint a Babeş-Bolyai Tudományegyetem nevelőinek és tanárainak a befektetett munkáért, szolgálatért, a plébános atyáknak és a híveknek azért, hogy imádkoztak a hivatásokért, terelgették a fiatalokat az úton. Azért „kis köszönetet”, mert a most diakónussá szentelt Gríz Lászlót és Linzenbold Szabolcsot jó eséllyel a püspök jövőre már pappá szentelheti, és akkor fakad fel igazán mindenki részéről az öröm és a hála.