Belföld

Kiterjesztené a távoltartási végzés kérésére jogosultak körét az igazságügyi minisztérium

2021.07.23 - 16:21

Mihai Paşca államtitkár kezdeményezésére törvénymódosító munkacsoport alakult a minisztériumban, amelyben részt vesznek a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), a legfőbb ügyészség, a belügyminisztérium, a rendőrség és az esélyegyenlőségi ügynökség képviselői is.

Az államtitkár pénteki közleményében emlékeztetett, hogy jelenleg csak a családon belüli erőszak áldozatai élhetnek a távoltartási végzés eszközével a biztonságuk érdekében, holott az államnak kötelessége oltalmazni valamennyi veszélynek kitett polgárt.

'Ügyvédként nehéz helyzetben voltam, amikor a zaklatásoknak kitett vagy veszélyhelyzetben lévő ügyfeleimnek el kellett magyaráznom, hogy ők nem kérhetik a hatóságoktól a távoltartási végzés védelmét, holott ennek az intézménye létezik Romániában. Meggyőződésem szerint ugyanúgy frusztrálta ez a rendőröket, bírákat vagy ügyészeket, amikor hasonló helyzettel szembesültek munkájuk során. Elérkezett az idő, hogy javítsunk a helyzeten, ne csak elkönyveljük, hanem a lehetőségekhez képest előzzük is meg a tragédiákat' - idézte a közlemény Mihai Paşcát.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Bozótvágóval, viperával és boxerrel fenyegette a diákokat

Bozótvágóval, viperával és boxerrel indult el egy szatmári fiatalember, hogy meglátogassa volt iskolatársait a szatmárnémeti Ion I.C.Brătianu Műszaki Líceumban. Az eset csütörtökön délután történt, a fiatal fiú ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta lapunkat a Szatmári Prefektusi Hivatal.
Nagykároly

Saját ötéves kisfiát erőszakolta meg

Február 17-én arról értesítették a nagykárolyi rendőröket, hogy egy 31 éves helybéli férfi szexuálisan bántalmazta saját ötéves kisfiát. A férfit a nagykárolyi bírák 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Vidék

Meg akarta erőszakolni 10 éves nevelt lányát

Február 1-jén riasztotta a rendőrséget egy krasznaterebesi nő, mert mindössze 10 éves kislányát meg akarta erőszakolni az élettársa.