Sport

„Kitavaszodik” Brassóban

2017.02.24 - 14:58

Szombaton 12.30 órától játssza első tavaszi bajnoki mérkőzését a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata. A Brassói FC elleni idegenbeli meccset élő tv-közvetítésben lehet látni.

Véget ért az alapozás, most már élesbe megy a játék: a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata szombaton megkezdi Brassóban a másodosztályos tavaszi idényt azzal a szándékkal, hogy minél jobb helyen zárja bajnokságot. A klub vezetői többször is hangoztatták, az élvonalbeli feljutás lehetőségétől sem zárkóznak el, sőt, Karda Attila klubelnök a licenc-dosszié összeállítását is kilátásba helyezte. A csapat felkészítését illetően is igyekeztek a megfelelő körülményeket biztosítani, ezért az itteni fagyos, mocsaras, használhatatlan állapotban levő pályák helyett mediterrán körülményeket biztosítottak Bogdan Andone vezetőedző legényeinek. „Úgy gondolom, hogy a fiúk teljesítőképessége közel van ahhoz, amit várok tőlük” — foglalta össze a szakvezető, aki örül annak, hogy sikerült két hetet Cipruson tölteni a csapattal az alapos fizikai és taktikai felkészülésre. „Sajnos a ciprusi edzőtábor után idehaza nem voltak megfelelő körülmények az alapozásra” — mondta Andone.

A szatmári legénység rangadóval kezdi a tavaszt, hiszen a harmadik Brassói FC egy ponttal előzi meg a negyedik FC Olimpiát. Karda FIFA-bírókat kért erre a meccsre azért, mert szerinte ezzel sokkal kisebb lehet az esély az elfogult játékvezetésre. A brassóiak egyébként a szatmári találkozón 11-es rúgásból szerzett találattal egyenlítettek, viszont a televíziós közvetítések visszajátszásai is igazolták, hogy nem történt szabálytalanság, amiért a nagybányai Cristian Codreának büntetőt kellett volna ítélnie. Így érthető a szatmáriak aggodalma, de Cornel Tâlnar, a brassóiak edzője szerint nevetséges Karda kérése, szerinte ugyanis az Olimpia ezzel akar nyomást gyakorolni a bírókra. Andonét viszont nem érdekli, hogy kik vezényelik le a bajnokit, csupán azt akarja, hogy a pályán dőljön el a mérkőzés. „Nem foglalkozom a bírókkal, azért szeretném, hogy a legénységem játsszon jól és pozitív eredménnyel térjünk haza” — szögezte le Andone. Az Olimpia edzője ugyanakkor tart az ellenféltől, hiszen a téli vakációba rutinos játékosokkal erősített. „Tapasztalt játékosok alkotják a Brassói FC keretét, de nekünk megvannak a esélyeink. Nem félünk, játszani megyünk Brassóba” — szólt a „harci induló” a vezetőedző szájából.

Dascălu, Ludușan, Tudoran és Faur maradtak itthon, ők nem fértek bele a 20 fős utazó keretbe. A többiek mind játékra jelentkeznek.

A szombati, Brassói FC – Szatmárnémeti FC Olimpia találkozó 12.30 órakor kezdődik és a Digi Sport, illetve a Dolce Sport élőben közvetíti.

Hivatalos

A Tatrangi Unirea után a CSM Râmnicu Vâlcea klub képviselői is bejelentették, hogy visszalépnek a Liga 2-es bajnokságból. Így 16 csapatosra csapattan a másodosztály, miután az idény első felében a Pankotai Șoimii és az ACS Berceni is bedobta a törölközőt. Az Unirea és a Vâlcea visszavágóbeli eredményeit törölték, és zöldasztalnál 3–0-s különbséggel az ellenfél javára írták át a végeredményt, de a további bajnoki találkozókat is játék nélkül veszíti el 3–0-ra az említett két együttes.

1

Juventus

19

14

3

2

34–7

45

2

UTA B. D.

19

12

3

4

35–21

39

3

Brassó

19

11

5

3

31–17

38

4

Olimpia

19

11

4

4

29–16

37

5

Sepsi OSK

18

10

5

3

30–16

35

6

Mioveni

19

10

4

5

23–13

34

7

Chindia

19

9

2

8

27–22

29

8

Luceafărul

19

8

2

9

20–18

26

9

Foresta

19

8

2

9

31–34

26

10

Brăila

19

8

2

9

20–24

26

11

Afumaţi

18

7

4

7

22–19

25

12

Călăraşi

19

6

5

8

22–26

23

13

Clinceni

18

6

3

9

28–37

21

14

ASU Poli

19

5

4

10

24–34

19

15

Vâlcea

19

4

6

9

16–25

18

16

Baloteşti

18

3

4

11

19–36

13

17

Tatrang

19

2

5

12

15–36

11

18

Resica

19

3

1

15

18–43

10

Liga 2, 22. forduló

Péntek, 18 óra

CS Mioveni – Dunărea Călăraşi (Digi Sport, Dolce Sport)

Szombat, 11 óra

Nagyváradi Luceafărul – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK

Academica Clinceni – CS Afumaţi

Resicabányai Metalul – Tatrangi Unirea 3–0 (játék nélkül)

Foresta Suceava – Temesvári ASU Poli

CSM Râmnicu Vâlcea – CS Baloteşti 0–3 (játék nélkül)

Szombat, 12.30 óra

Brassói FC – Szatmárnémeti FC Olimpia (Digi Sport 1).

Vasárnap, 11 óra

Dacia Unirea Brăila – Aradi UTA Bătrâna Doamnă (Digi Sport 1).

A Bukaresti Juventus és a Chindia Târgovişte szabadnaposak.