Vidék

Kitaposta ösvényét a Tasnád a megyei bajnokság felé

2019.04.09 - 19:28

Nehéz helyzetbe került a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata, miután kedden elvesztette a kiesés ellen küzdők rangadóját: a Liga 3 22. fordulójában a Dési Unirea az első ráadás percben szerzett góllal nyert a szatmári üdülőtelepülésen.

A mérkőzés képét tekintve viszont el kell ismerni, hogy a Kolozs megyeieket nem érdemtelenül vitték haza a három pontot, és őrizték meg bennmaradási reményeiket. A tegnapi találkozón ugyanis végig mezőnyfölényben játszottak, és többnyire annak köszönhették a tasnádiak, hogy a szünetben még 0–0 volt az állás, hogy a dési ellenfél keretében nincs egy befejező csatár. Már sokat árulkodik a vendégcsapat mezőnyfölényéről az statisztikai adat, hogy a désiek 20 perc játékidő után már hetedik szögletüket végezhették el, míg túloldalt csak az első percben volt hasonló lehetősége a hazai csapatnak.

Mégis, a nagyobb gólszerzési helyzetet a Tasnád hagyta ki, amikor a 36. percben Raul Silaghi labdája – kiszorított helyzetből – a kapu külső hálóját találta el. Egy perccel később ziccerben vett át hosszan egy félpályás előreívelést a csatárra avanzsált védekező középpályás, így ebből sem lett semmi. A 68. percben azonban Darius Hîmpea megmutatta, hogy Silaghinak hogyan kellett volna kapura csavarnia a labdát a fentebb említett első helyzetnél: a dési játékos védője mögül a vetődő kapus mellett csavart laposan a kapura, a tétovázó tasnádi védelem mögül előbukkanó Andrei Pop pedig besegítette a kapuba a gólvonalon csordogáló lasztit (0–1).

Végre megélénkült a tasnádi játék, de a désiek is ellazultak a vezetés tudatában. A 84. percben pedig büntetett a hazai csapat: Székely Krisztián erős lövése után pattant ki a Dorin Liviu Farcașról, az érkező Silaghi pedig ezúttal már nem hibázott, átemelte a labdát a kapus felett (1–1).

Az eredmény viszont nem maradt így, hiszen a tasnádi védelem kinyílt, a ráadás percében pedig egy keresztlabda üresen kapta a leshatáron álló Florin Blajt, aki 16 méterről, zavartalanul vághatta a labdát a kapuba, és döntötte el a meccset (1–2).

A tasnádiak szombaton újabb kiesőjelölt ellen játszanak: ha Székelyudvarhelyről sem térnek haza pontokkal, akkor már búcsút inthet a Liga 3-nak Cristian Popa legénysége.

Liga 3, 5. csoport, 22. forduló

Tasnádi Unirea – Dési Unirea 1–2 (Silaghi 84., illetve A. Pop 68., Blaj 90+1.)

Tasnád: Anișoreac – Vincze L. (Cătuna, 81. perc), Bălău, Varga, Palinceac, Cubaș (Talpoș, 86.), Parnău (Călin Pop, 59.), Cocian (Virág, 72.), Vincze D., Székely, Silaghi.

Pesek Attila