Barátai, tisztelői, egykori és jelenlegi munkatársai köszöntötték 65. születésnapja alkalmából a szatmári értelmiség és közélet egyik kiemelkedő alakját, Kereskényi Sándor irodalomtörténészt, muzeológust, újságírót — a szó legnemesebb értelmében vett polihisztort.

„Úgy soroljuk azt a Friss Újságos szerkesztőségi gárdát, mint sokan az Aranycsapat tagjait. Egy olyan közösség volt abban csapatban, ebben az épületben, amely magasra tette a mércét szellemiség, műveltség, tudás tekintetében és emelte ennek a városnak a rangját. És úgy érzem, apám nem nyugdíjas. Nem is néz ki annak. Sokat tanultam tőle, az élet alapértékeinek becsületét, a kultúra és a könyv tiszteletét — és bármikor bármit kérdeztem tőle, mindig mindenre tudta a választ. Gyermekkoromban nem volt internet, nem volt Google-kereső, ha kérdésem volt, édesapámhoz fordultam. A válaszok pedig, melyeket a '80-as években kaptam tőle, ma is megállják a helyüket ” — köszöntötte 65 éves édesapját, Kereskényi Sándort fia, Kereskényi Gábor képviselő a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont épületében, mely egykor a Friss Újság szerkesztőségének adott otthont, ahol a jubileumi ünnepségre gyűltek össze a barátok, tisztelők, pálya- és munkatársak. „Nem könnyű sem megismerni, sem kiismerni. Nem is tudom, mikor barátkoztam össze Kereskényi Sándorral, aki nemcsak a legműveltebb magyar ember Szatmárnémetiben, hanem a legműveltebb ember Szatmárnémetiben — mindenfajta mesterkéltséget nélkülözve. A kultúra és az irodalom iránti mélységes tisztelete példamutató lehet mindannyiunk számára, akárcsak az olvasás rabszolgaságában eltöltött évtizedei. Kereskényi Sándor korát megelőzve, mondhatni túl hamar született — el kell telnie még 20–30 évnek, amíg a világ, világunk levetkőzi ezt a nacionalista-kommunista szemléletet és olyan lesz, mint ő. Sándor egy másik világban, más dimenziókban él, nem ebben az anyagiasságot hajszolóban” — fogalmazott köszöntőjében Pop Felician múzeumigazgató, majd Danku Pál foglalta össze röviden a Kereskényi-családfát. Mint elhangzott, a családnak már a XIV–XV. században is voltak jeles képviselői, várkapitányok, szabadságharcosok, egyikük volt II. Kereskényi János, aki főszolgabíróként került erre a vidékre, és a nagykárolyi svábok betelepítésének lebonyolítója volt. „Kereskényi Sándorról — mint közülünk bárkiről — sok jó és kevésbé jó dolgot lehet elmondani, lehet vele vitatkozni, lehet dicsérni vagy bírálni, nagyon sok esetben felszólalásaikor lehet csodálni lexikális tudását, gazdag kultúrtörténeti ismereteit. Hatvanöt éves korában viszont fel lehet tenni számára a kérdést: mi az, amit maga után hagy, mi az, amit leírt, olvashatóvá tett azok számára, akiket érdekelnek meglátásai, tapasztalatai, érvelései. Én magam — de sokan mások is —, azért vagyok/lennék kíváncsi az ő írásaira, mert jó előadásokat tart irodalmi, művelődési, társadalmi témákban, reális véleményt alkot történelmi és politikai eseményekről. Elhangzanak az ajkáról pozitív és negatív kritikák is. Az, amit hiányolunk, az általa leírt szöveg, a hogyan kell, hogyan kellene megnyilvánulás” — méltatta az ünnepeltet nem megszokott szövegű köszöntőjében kollégája-pályatársa, Elek György újságíró, majd a szintén kolléga-pályatárs Veres István azt boncolgatta: „Kit is ünneplünk ma? Ki is az a Kereskényi Sándor?”. Az egyszerűnek tűnő kérdésre igencsak sokrétű a válasz, hiszen a tanár, az újságíró, a politikus, az irodalomtörténész, a muzeológus pályákon mind-mind értékeket teremtve tevékenykedett.„És akkor kit is tisztelhetünk Kereskényi Sándorban? Mondanám: a szatmári polihisztort — de nem mondom, mert a szatmári jelző provincializmust sugall és az Sándornak vörös posztó. Kereskényi Sándor Kereskényi Sándor — őt ünnepeljük mindenfajta jelzők nélkül, köszönjük, hogy az Istentől kapott hatalmas talentummal a közösséget akarta-akarja szolgálni és kívánjuk, hogy sokáig tehesse ezt” — fogalmazott.

Szabó Kinga Mária