A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága tegnap sorsolta ki a labdarúgó másodosztály két csoportjának összeállítását és az idei menetrendet. Az Olimpia olyan csapatokkal került össze, mint a FC U Craiova, a Besztercei Gloria, vagy a Bihar FC.
Meglehetősen erős ellenfelek közé sorsolta a FRF végrehajtó bizottsága a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapatát a Liga 2 2-es jelzésű szériájában. A Csik Tibor, Ioan Dragomir, Paul Levente edzőhármas által irányított alakulatnak olyan ellenfelei lesznek a másodosztályos küzdelmekben, mint az elmúlt évtizedben az élvonalbeli bajnokságot is megjárt FC U Craiova, Besztercei Gloria, Aradi UTA, Marosvásárhelyi FCM, CS Mioveni, viszont a tavalyi másodosztályos csoportküzdelmek harmadik helyén végző, az első osztálytól mindössze 1 ponttal lemaradó Damila Mâciuca, vagy éppen a nagyváradi Bihar FC.
Amint az a sorsolás alkalmával kiderült, a végrehajtó bizottság döntésének értelmében a 2013–2014-es szezon végén szériánként egy-egy rájátszást fognak rendezni, amelyben az 1-es szériából hat, a 2-esből pedig hét csapat fog részt venni. Az élvonalba feljutó négy csapat kiléte a rájátszást követően fog kiderülni, tehát egyáltalán nem biztos, hogy a szériánként első két helyen végző csapat jut fel a Liga 1 soron következő szezonjába.
A másodosztály 2-es jelzésű csoportja odavágóinak kisorsolásakor kiderült, hogy az Olimpia a FC U Craiova csapata ellen kezdi meg szereplését a Liga 2-ben. A szatmári alakulat hazai pályán fogadja a nemrég még az élvonalban szereplő, majd megszűnő, ám „halottaiból feltámadó” csapatot. A folytatásban a Damila Măciuca (idegenben), a Marosvásárhelyi FCM (otthon), az Aradi UTA (i.), a CS U Craiova (i.), a Minerul Motru (o.), az Alro Slatina (i.), a Bihar FC (o.), a CSM Râmnicu Vâlcea (i.), a CS Mioveni (o.) és a Besztercei Gloria (i.) következik.
Liga 2, a csoportok összeállításai, a 2-es csoport idei menetrendje:
1-es csoport: Rapid, CSMS Iaşi, CF Brăila, CS Buftea, CSM Unirea Slobozia, Dunărea Galaţi, Sportul Studenţesc, Rapid CFR, Farul Constanţa, ACS Berceni, Gloria Buzău, SC Bacău, Unirea Tărlungeni.
2-es csoport: Besztercei Gloria, Damila Măciuca, Aradi UTA, Marosvásárhelyi FCM, CSM Râmnicu Vâlcea, Alro Slatina, Bihar FC, CS Mioveni, CS Universitatea Craiova, FC Universitatea Craiova, Olimpia Satu Mare, Minerul Motru.
1. forduló:
Bihar FC — Aradi UTA
Alro Slatina — CSM Râmnicu Vâlcea
Minerul Motru — CS Mioveni
CS U Craiova — Besztercei Gloria
Szatmárnémeti Olimpia — FC U Craiova
Marosvásárhelyi FCM — Damila Măciuca
2. forduló:
CSM Râmnicu Vâlcea — Bihar FC
CS Mioveni — Alro Slatina
Besztercei Gloria — Minerul Motru
FC U Craiova — CS U Craiova
Damila Măciuca — Szatmárnémeti Olimpia
Aradi UTA — Marosvásárhelyi FCM
3. forduló:
CSM Râmnicu Vâlcea — Aradi UTA
Bihar FC — CS Mioveni
Alro Slatina — Besztercei Gloria
Minerul Motru — FC U Craiova
CS U Craiova — Damila Măciuca
Szatmárnémeti Olimpia — Marosvásárhelyi FCM
4. forduló:
CS Mioveni — CSM Râmnicu Vâlcea
Besztercei Gloria — Bihar FC
FC U Craiova — Alro Slatina
Damila Măciuca — Minerul Motru
Marosvárhelyi FCM — CS U Craiova
Aradi UTA — Szatmárnémeti Olimpia
5. forduló:
CS Mioveni — Aradi UTA
CSM Râmnicu Vâlcea — Besztercei Gloria
Bihar FC — FC U Craiova
Alro Slatina — Damila Măciuca
Minerul Motru — Marosvásárhelyi FCM
CS U Craiova — Szatmárnémeti Olimpia
6. forduló:
Besztercei Gloria — CS Mioveni
FC U Craiova — CSM Râmnicu Vâlcea
Damila Măciuca — Bihar FC
Marosvásárhelyi FCM — Alro Slatina
Szatmárnémeti Olimpia — Minerul Motru
CS U Craiova — Aradi UTA
7. forduló:
Aradi UTA — Besztercei Gloria
CS Mioveni — FC U Craiova
CSM Râmnicu Vâlcea — Damila Măciuca
Bihar FC — Marosvásárhelyi FCM
Alro Slatina — Szatmárnémeti Olimpia
Minerul Motru — CS U Craiova
8. forduló:
FC U Craiova — Besztercei Gloria
Damila Măciuca — CS Mioveni
Marosvásárhelyi FCM — CSM Râmnicu Vâlcea
Szatmárnémeti Olimpia — Bihar FC
CS U Craiova — Alro Slatina
Minerul Motru — Aradi UTA
9. forduló:
Aradi UTA — FC U Craiova
Besztercei Gloria — Damila Măciuca
CS Mioveni — Marosvásárhelyi FCM
CSM Râmnicu Vâlcea — Szatmárnémeti Olimpia
Bihar FC — CS U Craiova
Alro Slatina — Minerul Motru
10. forduló:
Damila Măciuca — FC U Craiova
Marosvásárhelyi FCM — Besztercei Gloria
Szatmárnémeti Olimpia — CS Mioveni
CS U Craiova — CSM Râmnicu Vâlcea
Minerul Motru — Bihar FC
Alro Slatina — Aradi UTA
11. forduló:
Bihar FC — Alro Slatina
CSM Râmnicu Vâlcea — Minerul Motru
CS Mioveni — CS U Craiova
Besztercei Gloria — Szatmárnémeti Olimpia
FC U Craiova — Marosvásárhelyi FCM
Aradi UTA — Damila Măciuca
ifj. Deák Endre