Vidék

Kismajtényi községnap a kánikulában

2013.07.28 - 19:04

Szinte elviselhetetlen kánikulában zajlott Kismajtény község napja. A rendezvény egyik sztárvendége a magyarországi Groovehouse volt.

A sör-, az üdítő-, illetve a fagyiárusok minden bizonnyal idén sem panaszkodhattak a kismajtényi községnapon, hiszen a tegnapi rendezvényt – a tavalyi ünnepséghez hasonlóan – nehezen elviselhető kánikula kísérte végig.

Már délelőtt, a Mihai Viteazul emlékmű előtt rendezett koszorúzáson is nagy volt a hőség, később azonban a napon simán elérte a 40 fokot. A koszorúzást megelőzően egyébként egy rövid ortodox szertartás után David Gheorghe polgármester, valamint a meghívottak köszöntötték a jelenlévőket, majd a kismajtényi ortodox kórus énekelt Bala Doina vezetésével. A helyszínen a Mihai Viteazul Általános Iskola diákjai is bemutattak egy rövid előadást, őket Bontea Mihaela aligazgató készítette fel.

Ezután a koszorúzás következett, majd a résztvevők átvonultak a focipályára, ahol előbb a mazsorettek, majd a mezőpetri és kaplonyi egyesített fúvószenekar bemutatói vezették fel a 13 órakor kezdődő ünnepi műsort, melynek első részében számos népzenei koncert, valamint néptáncbemutató volt. Iulia Lupan népdalénekes műsora után, a Kolozs megyei mezőcsáni (felkészítő: Lucian Vălean) és a kismajtényi Muguraşii Moftinului (felkészítő: Todoran Maria) román néptáncssoportok, a Nagymajtényi Gemeinsam német tánccsoport Merker Andrea irányításával, valamint a domahidai Kraszna tánccsoport Adrian Paşca kíséretében. Ezt követően a Fehér megyei Aranyosfőről érkezett Ciprian Toiut tárogatójátékát csodálhatták meg a jelenlévők, majd Marius Ciprian Pop és Mihai Mariş, Ionela Morutan, valamint Ioan Bocşa, Sergiu Cipariu, Ovidiu Olari és Varonica Macarie Moldovan népdalénekesek léptek színpadra.

Kevéssel hat óra után a magyarországi Liszter Sándor nótaénekes, majd George Negrea folkénekes következett, nyolc óra után pedig a kismajtényi, a nagymajtényi, végül pedig a domahidai moderntáncosok tartottak bemutatót.

A táncelőadások után a sztárvendégek – Groovehouse (Magyarország), Mandinga, Horea Someşan – koncertjeivel zárult az ünnepség.

ifj. Deák Endre