Az elmúlt napokban imádságos szívvel tapasztalta meg Isten gondviselő szeretetét, melyben értelmet nyert a zsoltáros szava a kiskolcsi gyülekezet életében. Tavasszal a beázott templom mennyezete jelezte, hogy a tetőn átszivárog az eső. Toldás-foldásról nem lehetett szó. Pályázati úton, támogatással az anyagi feltételeket a bukaresti kultuszminisztérium biztosította. A munkálatok elvégzéséhez az időjárási feltételek is kedvezők voltak december közepén. Az Úr nap nap után óvta az esőtől a tetőn szorgoskodó építőket. Amikor minden a helyére került, az Úr elérkezettnek látta, hogy az esőcseppek próbája alatt megeddze az új tetőt. Karácsony szentestéjén két ünnepi istentiszteletre kerül sor, így mindenkinek lehetősége van választani, hogy melyik időpontban kíván részt venni azon. 17 órakor kezdődik az első és 19 órakor a második istentisztelet. Mindkét istentiszteleten lesz ünnepi műsor, és sor kerül a gyermekek és idősek megajándékozására. A templomért és gyülekezetért végzett áldozatos munkát Isten megáldotta, mindenért Övé a dicsőség.
Győrbiró Csilla