Kevés politika és közélet iránt érdeklődő személyt lepett meg az a hír, hogy az RMDSZ-nek és az EMNP-nek is lesz külön jelöltje az ősszel megrendezésre kerülő államfőválasztáson. Az elnökjelöltek közt van Klaus Johannis is, aki szintén kisebbségiként szerepel a köztudatban, függetlenül attól, hogy milyen pártnak a tagja, el is indult ellene a támadás a román szélsőségesek részéről, mert mint ahogy az Amerikai Egyesült Államoknak sem lehetett sokáig színes bőrű elnöke, úgy Romániában is nehéz elképzelni, hogy magyar vagy német államelnök legyen. Igaz, ma már bármi megtörténhet, de legtöbbször olyan dolgok történnek, amelyek inkább fékezik az előrehaladást, mintsem segítenék azt. Így lesz ez most is, de inkább reménykedjünk, mintsem a falra fessük az ördögöt. Miért kell Romániában magyar államelnökjelölt, és miért kettő — teszik fel a kérdést sokan. Amikor az RMDSZ első alkalommal államelnökjelöltet állított, az volt a cél, hogy megmutassa erejét, hogy a második fordulóban a mérleg nyelveként döntse el, hogy ki legyen az államfő. Nagy az esély arra, hogy ez most is így legyen. Gondolkozzunk egy kicsit: mi lesz akkor, ha az öt-hat százalékot kitevő RMDSZ, EMNP és NDF háromfelé húz? Mi lesz akkor, ha az RMDSZ arra fogja felszólítani a tagságát, hogy a második fordulóban szavazzon például Pontára — mert mi mást mondhatna, ha az RMDSZ a PSD-vel kormányoz —, az NDF azt mondja majd, hogy a német kisebbség szavazzon Johanisra (ha az bekerül a második fordulóba), az EMNP szintén a Ponta elleni szavazásra fog biztatni. Tehát az öt-hat vagy valamivel több százalék megoszlik, így nem fog erőnek számítani, egyik párt vagy koalíció sem fogja komolyan venni a kisebbségeket, sőt meglesz az esélye annak, hogy ezek egy része beolvadjon a román pártokba. Reméljük, nem az a cél, hogy így oldjuk meg a kisebbségi kérdést?!

Elek György