Szatmárnémeti

Kis hagyományőrzők jelentkezését várják

2022.02.08 - 17:59

A verseny célja játékos feladatokon keresztül megismerni és felderíteni az erdélyi magyar népi kultúra sokszínű világát. Mint a szervezők fogalmaznak: „Örülnénk, ha a generációk közötti kapcsolatokat is erősítenénk, így a gyerekeket arra ösztönözzük, hogy hozzátartozóikat (szülőket, nagyszülőket, idősebb rokonokat), szomszédaikat faggassák ki, meséltessék, családi programként próbálják ki azokat a hagyományos tevékenységeket, amelyekből annak idején a gyerekek is természetszerűleg vették ki a részüket.”
A vetélkedő február–június hónapokat öleli fel, az első feladatsor egy hét múlva, február 14-én kerül kiküldésre, megoldására pedig két-három hét áll rendelkezésre. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány fordulónként közli a feladatsor visszaküldésének pontos határidejét. Jelentkezni a https://bit.ly/35E4xne oldalon található űrlap kitöltésével lehet — legkésőbb február 13-ig. A vetélkedőn való részvétel ingyenes, a verseny végén minden résztvevő jelképes ajándékban részesül, amelyet postai úton kap meg, ezért fontos, hogy a résztvevők megadják lakcímüket a jelentkezési űrlapon. A levelezőversennyel kapcsolatos kérdéseikre szívesen válaszol Erdődi Nóra. Telefonszám: 0771.784.223, e-mail-cím: [email protected].

Ajánljuk még a témában:

Sport

Vívás: rangos versenyt rendeznek Szatmárnémetiben

A szatmárnémeti, George Coşbuc utcai Csipler Sándor Vívóteremben rendezik a héten a felnőtt párbajtőrvívók bajnokságát — közel százhúsz sportolót várnak a pástokra.
Szatmárnémeti

Szatmárnémeti versenyzője is lesz a magashegyi-futás világbajnokságnak

Április derekán, a portugáliai Vouzela-t övező hegyekben tartják az idei magashegyi-futás világbajnokságot. Hodas Erzsébet Katalin személyében szatmárnémeti futó is meghívást kapott, hogy legyen tagja a nagy megmérettetésen a román válogatottnak.
Nagykároly

Szombaton rendezik a Petkes Gergely Matematika Emlékversenyt

November 18-án rendezik meg a Nagykárolyi Elméleti Líceumban az intézmény egykori elismert és közkedvelt matematikatanáráról elnevezett, Petkes Gergely Matematika Emlékversenyt.