Vidék

Kis és nagyobb közösségek döntöttek a jelöltekről

2020.03.02 - 11:56

Sűrű volt az RMDSZ-es vezetők hétvégi programja, hiszen a megye minden kisebb régiójában szükség volt a megyei vezetőség, a honatyák és a megyei tanácsosok segítségére a rangsorolásokhoz.

Ismét mozgalmas hétvégét tudhatnak maguk mögött az RMDSZ helyi szervezetei. Közel egy tucat községben szerveztek rangsoroló és jelöltállító közgyűléseket vagy urnás előválasztást.

„Mikolában van olyan jelölt, aki fiatalabb, mint maga a szervezet, amely csaknem napra pontosan harminc éve alakult meg. Jó a hangulat, a csapat fiatalodik, szakemberek érzik magukénak a közösséget, felpezsdült a kulturális élet” — magyarázta Pataki Csaba, az RMDSZ megyei elnöke, aki a közgyűlést vezette Mikolában hétvégén, amelyen ismét bizalmat szavaztak a jelenlegi polgármesternek, Dobos Istvánnak, és rangsorolták a tizenkét jelentkezőt a tanácsosjelölti listára.

Kálmándon új emberek vannak a listán, és van polgármesterjelölt is. „Újra lendületben van a helyi közösség, és szerintem jó irányba mozdultak el, így minden adott ahhoz, hogy egy pozitív kampányt folytassunk, amely a közösséget erősíti, s ugyanennek a közösségnek kell majd döntenie arról, hogy ki vezesse a következő négy évben” — tudtuk meg Gindele Imre megyei tanácsostól, aki részt vett a szombati közgyűlésen. Ugyancsak szombaton zajlott a közgyűlés Piskolton, amelyen rangsorolták a tanácsosjelölteket. Itt a megszokott rendben folyik minden, árulta el Balogh Sándor megyei tanácsos. A negyedik rangsoroló szombaton Királydarócon volt, ahol Kovács Máté megyei tanácsos segített a helyieknek abban, hogy különösebb bonyodalmak nélkül megválasszák a közösségból a tanácsosjelölteket. Vasárnap a megyei tanácsos Erdődön és Dobrán is részt vett a helyi közgyűléseken. Mindkét helyen kevés főből álló, de annál lelkesebb csapat jelent meg. „Erdődön 5 jelöltet kellett rangsorolni, de szeretnék, ha a Német Demokrata Fórummal is sikerülne megegyezni, míg Dobrán a megjelentek bizalmat szavaztak az eddigi tanácsoscsapatnak, jelezve ezzel, hogy elégedettek eddigi munkájukkal.

Apában a közgyűlésen Nagy József, aki a megyei RMDSZ alapító tagja volt, lemondott a helyi RMDSZ vezetői tisztéségéről, és átadta a helyét Kánya Istvánnak. „Nagy József húsz éven át vezette a helyi RMDSZ-t. Kicsi ez a magyar közösség, hiszen csak alig valamivel több mint száz szavazat szokott érkezni, de nagy tervekkel indulnak neki a júniusi helyhatósági választásoknak. Munkájukat pedig az egyház is segíti, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy nemcsak a közgyűlésen, de annak előkészítésében is részt vett Kiss Szabolcs tiszteletes” — részletezte Nagy Szabolcs, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke.