Külföld

Kis- és Nagyhuszárok jelentkezését várják Vámospércsen!

2023.06.07 - 17:01
Megkezdődött a regisztráció a Vámospércsi Vágtára — a legkisebb hajdúvárosban június 17-én 12 órakor lesz az elővágta előfutama, 18 órakor pedig a döntő, és az első három helyezett, illetve a szervező település lovasa is részt vesz majd a budapesti Nemzeti Vágta döntőjén. Az egésznapos rendezvényen érdekes bemutatók, programok és koncertek is várják az érdeklődőket.

A Debrecentől mindössze 20 kilométerre lévő, legkisebb hajdúváros június 17-én, szombaton rendezi meg a Nemzeti Vágta egyik előfutamát a Hajdú Napok városnapi forgatag kiemelt programjaként. „Eljött az idő! Őszinte örömmel és nagy kíváncsisággal várjuk a Nagyhuszárok és Kishuszárok jelentkezését a Vámospércsi Vágtára, ami a budapesti Nemzeti Vágta egyik kvalifikációs futama, mondhatom, kapu a Hősök terén megrendezendő döntőre. Bízunk benne, hogy környékünkről, Hajdú-Bihar megyéből és a határon túlról is érkeznek villámléptő paripák hozzánk. Olyan kísérőprogramokat szervezünk, amelyek kisgyermekektől szépkorúakig egész napos elfoglaltságot jelenthetnek. Fellép például a Bagossy Brothers Company és a Kíváncsi Katica & Mesezenekara, hogy csak a paletta két pólusáról említsek egy-egy formációt. Utazó vidámpark, kisvonat, kézműves foglalkozások, ingyenes koncertek, a Nemzeti Lovas Színház előadása… Mindez egyetlen napon – június 17-én – Vámospércsen” – közölte Ménes Andrea polgármester.

A jelentkezés módjáról Vámospércs Városi Önkormányzat, valamint a Vámospércsi Vágta facebook oldalán olvashatnak részletesen a megmérettetésen részt venni szándékozók. 

hirek/2023/junius/1-5.jpg

Ám mint azt felhívásában Ménes Andrea polgármester is említette, nem csak a lovasoknak és a vágtázás szerelmeseinek érdemes ellátogatniuk a rendezvényre, hiszen a gazdag programkavalkádban mindenki talál majd kedvére valót:

2023. június 17. (szombat)
11:00 Zenés felvonulás a Szabadhajdúk teréről. Közreműködnek: Hajdúszoboszlói Fúvószenekar, Balancé Tánciskola
11:30 Ünnepélyes megnyitó. Helyszín: Lovaspálya (a Járóbeteg Rendelőintézet mögötti terület).
12:00 Nemzeti Vágta Vámospércsi Előfutam. Közreműködik a Huszárok Hagyományőrző Egyesülete. Helyszín: Lovaspálya.
15:00 Vámospércsi művészeti csoportok műsora. Közreműködők: Balancé Tánciskola, Bíborkadarka Néptánccsoport, Red Stars Dance Crew, Vámospércsi Citerások, Vámospércsi Népdalkör. Helyszín: a Lovaspálya melletti Színpad.
16:00 Íjász bemutató. Helyszín: Lovaspálya melletti terület.
17:00 Kíváncsi Katica és Mesezenekara gyermekkoncert. Helyszín: Színpad.
18:00 Nemzeti Vágta Vámospércsi Előfutam döntő és díjátadás. Helyszín: Lovaspálya.
19:00 Kincsem – a Nemzeti Lovas Színház zenés színházi előadása. Helyszín: a Lovaspálya középső része.
20:45 ABBA Slovakia koncert. Helyszín: Színpad.
22:45 Bagossy Brothers Company koncert. Helyszín: Színpad.
24:30 Tűzijáték

A kezdési időpontok romániai idő szerint vanak megadva! 

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2023/junius/1a-1.jpg