Az Európai Unió ellentétben a kelet-európai kommunista tömbbel nem a diktatúrára, hanem a demokráciára épül. Így népszerűsítik. Lehet ezen vitatkozni is, mert vannak helyzetek, amikor a jóindulatú diktatúra használ és segít, míg a túlzásba vitt demokrácia káros is lehet. Az Európai Unió bővítéséhez nagy reményeket fűztek az oda csatlakozni vágyó országok lakói, egy idő után viszont aláesett a láz. Nem az Unió gazdaságpolitikája ragadta el az embereket — azt sokan ma sem látják át, bár ez az, ami mindent meghatároz —, hanem az a tény, hogy nem lesznek határok, bárki mehet bárhova. Sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor Magyarországra is csak kétévente lehetett kiutazni, majd kisútlevéllel a határ közelébe sűrűbben. Ma már a régihez képest elmondhatjuk, hogy nincs határ, jöhet-mehet bárki, de jöhetnek-mehetnek a bűnözők, terroristák, hírszerzők, ember- és kábítószercsempészek, feketézők stb. Az emberek kezdenek rádöbbenni, hogy nagyon sok szempontból jó az Európai Unió, hiszen számtalan terhet levett a vállunkról, de itt-ott kezdjük megtapasztalni az újabb terhek megjelenését is. Ma már tudjuk, hogy a kommunizmus nem tartott volna negyven évig, ha az elnyomottak éppen a kommunizmus „csak összefogjunk hát” elve alapján nem hagyták volna magukra 1956-ban a magyarokat vagy 1968-ban a cseheket. Most pedig nagyon gyorsan el kellene dönteni, hogy magukra kell hagyni a görögöket vagy kiállni részigazságaik mellett. Tudjuk, hogy nincs mindenben igazuk, de azon is el kell gondolkodni, meddig mehet az, hogy az újonnan csatlakozott országok az IMF-től felvett kölcsönökből éljenek. Ha csupán a romániai helyzetet vesszük — ezt látjuk a legközelebbről, de nagyon keveset tudunk róla —, a gazdaság és a bankok nagy része külföldi tulajdonban van, a nyereség nem marad az országban, az alkalmazottak aprópénzért dolgoznak és végeznek olyan munkát, amit például a németek ennyi pénzért nem vállalnak el. A kommunizmus éveiben mindent igyekeztek exportra termelni, amiatt éltek rosszul az emberek, most nagy részben a Nyugatnak dolgoznak az emberek, mégis folyton azt hangoztatják, hogy az IMF-től felvett kölcsönök nélkül összeroppanna a gazdaság. A görögöket azzal vádolják, hogy túl magasak a fizetések és a nyugdíjak más országokhoz képest, szükség van a megszorításokra. Egy jóléti társadalomban nem az a cél, hogy az elmaradottakat felzárkóztassuk, hanem az, hogy mindenkit egyenlő szegénységbe sodorjunk? A görögök nem fogják megváltani a világot, de kinyithatják a világ szemét, hogy láthatóvá váljék az is, ami a lepel alatt van. A Nyugat úgy képzeli el az egységes Európát, hogy mindenki egyenlő, mindenki számára adottak a lehetőségek, de valakinek dolgozni is kell azért, hogy az IMF-nek legyen mit kölcsön adnia.

Elek György