Belföld

Kinyithatnak szeptember elsejétől a beltéri éttermek és kávézók, újrakezdhetik tevékenységüket a mozik, színházak

2020.08.28 - 08:50

A testület 43-as számú határozata értelmében jövő hónap elejétől kinyithatnak az éttermek és kávézók beltéri helyiségei azokban a megyékben, ahol az elmúlt 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve nem haladja meg az 1,5-öt.

Azokban az esetekben, amikor a megye megfelel ugyan ennek a kritériumnak, a megyén belül azonban valamely településen az elmúlt 14 napban jegyzett megbetegedések számának összege ezer lakosra számolva meghaladja az 1,5-ös küszöböt, a megyei vészhelyzeti bizottság korlátozhatja vagy felfüggesztheti az adott településen a beltéri éttermek és kávézók működését.

A határozat azt is előírja, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken működő éttermek és kávézók is kinyithatnak, a klubok, bárok és diszkóhelyiségek azonban továbbra is zárva maradnak.

A CNSU döntése szerint országos szinte reggel 6 és éjfél között időszakra korlátozzák a teraszok, valamint a beltéri éttermek és kávézók nyitvatartását.

A határozat ugyanakkor javaslatot tesz arra is, hogy a zárt térben tartott magánrendezvények, képzések, workshopok esetében emeljék 50-re a résztvevők maximális számát, a hasonló jellegű szabadtéri események esetében pedig 100-ra.

A mozik, színházak és koncerttermek újranyitása szintén engedélyezett azokban a megyékben, ahol az elmúlt 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve nem haladja meg az 1,5-öt, de csak befogadóképességük felével működhetnek.

A döntés értelmében a szerencsejátéktermek is kinyithatnak azokban a megyékben, ahol az elmúlt 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve nem haladja meg az 1,5-öt.

A drive-in rendezvényeken egy gépkocsiban ülő személyek száma nem haladhatja meg a hármat, ha nem ugyanazon család tagjai.

A szabadtéri előadásokon, koncerteken, fesztiválokon és más hasonló rendezvényeken legtöbb ötszáz személy vehet részt, a nézőknek egymástól legkevesebb két méterre elhelyezett székeken kell ülniük, és védőmaszkot kell viselniük.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Tasnádon, Avasújvárosban és Szatmárnémetiben büntettek

Tasnádi éttermet, avasújvárosi cukrászlabort, szatmárnémeti cukrászdát büntettek meg a hét folyamán az élelmiszerbiztonsági ellenőrök.
Szatmárnémeti

Már csak a napsütés hiányzik

Nem kedvez az időjárás a teraszozásnak. A májusi március miatt több hetes késéssel indul a teraszszezon Szatmárnémetiben. A kávézók készen állnak a szabadtéri vendéglátásra, de az időjárás nem.
Szatmárnémeti

Felejthetetlen klasszikusok a 24. erdélyi filmszemlén

Október ötödikén és hatodikán művészfilm mozivá alakul a szatmárnémeti Iparosotthon.