Magazin

Kínos baki az Eurovíziós Dalfesztivál pontozásánál

2016.05.18 - 16:36

Elég sok embert hozott zavarba a hétvégén megrendezett dalverseny új pontozási rendszere. Ráadásul nemcsak az átlag szavazó, hanem az országok hivatalos zsűrijének tagjai is belekeveredtek kicsit a voksolás pontos menetébe.

Vagyis nem is olyan kicsit, az egyik dán ítésznek, Hilda Heicknek ugyanis sikerült teljesen felcserélnie a sorrendet, és az általa legjobbnak ítélt Ausztráliának a legkevesebb adható, 1 pontot adta; közben pedig 12 ponttal szavazott a neki kevésbé tetsző, és végül diadalmaskodó Ukrajna produkciójára. A zsűritag utólag elmondta, valamiért azt gondolta, az 1 pont a legjobbnak jár, és ő ennek megfelelően értékelt. “Ez az én nagy hibám, és én ezt bevallom -, de nem vagyok szenilis, annak ellenére, hogy az emberek azt mondják a Facebookon, hogy menjek nyugdíjba, és távol kell engem tartani mindentől” – sajnálkozott a hölgy, akinek a kínos incidens ellenére is szerencséje volt abban, hogy bakija tulajdonképpen semmit nem változtat a végeredményen; tehát az ő valódi véleménye sem tudta volna felcserélni az első és második helyezett sorrendjét.