A természet szűk- vagy bőkezűségétől, a hátunk mögött hagyott nyár időjárásától függetlenül hálát adni a termésért és együtt ünnepelni mindig fontos volt, különösképp a szőlőtermesztési hagyományokkal rendelkező településeken. Ilyenkor, ősz és szüret végén „felmennek a hegyre” és megköszönik mindazt, amivel a Fennvaló megáldotta őket – hiszen a a szőlőtermesztésnek nem csak és kizárólag gazdasági jelentősége van, a gazdákat nem csupán az elvégzendő munka hívja a hegyre, hanem a táj, a természet szeretete is, s különösen igaz ez az újvárosi szőlős (de nem csak) gazdákra.
Már az 1780–as évek végén, amikor az avasfelsőfalui református egyházközség az első szőlőterületeket megvásárolta az volt a gyülekezet kívánsága, hogy minden évben „kinn a hegyek lábánál legyen tartva egy hálaadó ünnep” — amelynek keretében minden gazda vendégül látja ismerőseit és barátait, alkalom adódik a baráti beszélgetésre, és az idei karcos bor megkóstolására is.
Szabó Kinga Mária
(Fotók: a szerző korábbi felvételei)