Szatmárnémeti

Kinek segít a támogatás?

2018.04.13 - 19:10

Idén is támogatja a kormány a védett körülmények közötti paradicsomtermesztést, ily módon serkentené a hazai szükséglet biztosítását.

A kormány mindig előrukkol valami nagylelkűségnek szánt ötlettel, olyan intézkedéseket hoz, amelyeket úgy próbál bevinni a köztudatba, hogy támogatási lehetőségeket ajánl a kisgazdáknak. Ilyen a de minimis (kis értékű) támogatás, amit termelői igazolással rendelkező fizikai személyek (nem szükséges a jogi személyiség), egyéni és családi vállalkozások, jogi személyiséggel rendelkező termelők igényelhetnek. Az igénylők háromezer eurós (13 481 lejes) támogatást kaphatnak — a folyó évben és az utóbbi két évben a kérvényező által kapott de minimis támogatások összege nem haladhatja meg a tizenötezer eurót. Országos szinten közel száznyolcvanmillió lejt szánnak az intézkedés támogatására, a kéréseket a megyei mezőgazdasági igazgatóságoknál lehet iktatni. Pénteken Szatmárnémeti 1-es számú élelmiszerpiacán kisgazdákat kérdeztünk arról, élnek-e a felkínált lehetőséggel. A legtöbben nem hallottak a lehetőségről, de amúgy sem pályáznának, a kisgazdák nagy része nem igényel támogatást, mert túl komplikáltnak tartja, ha pedig nyertes pályázatokat szeretnének készíteni, túl sokat kellene fizetniük azoknak, akik közbenjárnak, hogy a pályázat nyertes legyen. Mezei Andreit érdekelné a paradicsomtermesztést támogató pályázat, de nem érti, miért kell legalább ezer négyzetméteren védett körülmények között termeszteni a paradicsomot. Azt sem érti, miért kell a helyet megjelölni a „A paradicsomtermesztés fenntartása — 2018” feliratú táblával, amelyen szerepel a finanszírozási kérés száma is, hogyan lesz ettől jobb és népszerűbb a piacon a termés. A kiírásban az is szerepel, hogy négyzetméterenként legkevesebb két kiló termés kell legyen. Sok termesztő tehát úgy látja, hogy ezek a támogatások nagyon szűk körnek nyújtanak segítséget. A másik visszahúzó erő az, hogy hiába a szép és maximális termés, ha azt nem lehet olyan áron értékesíteni, mint az importparadicsomot.