Nagyon sok ember abban a tévhitben él, hogy ha bizonyos dolgokról nem beszélünk, azok nem léteznek. Pedig éppen a ki nem mondott szavaknak van a legnagyobb súlyuk, mert minden bizonnyal meg van az ok, hogy ezeket valaki, valakik, miért nem akarják kimondani. Talán, mert azt remélik, hogy a ki nem mondott szó titok marad, ha nem is örökre, de lehet húzni az időt, túl lehet lépni a nem kívánt dolgokon, el lehet halasztani a problémák megoldását, jegelni lehet a válaszadást olyan kérdésekre, amelyekre valójában senki nem akar választ adni. Egy ilyen nagy probléma — amiről sokáig azt hittük, hogy ha nem beszélünk róla, nem létezik — a román-magyar kérdés. Attól, mert nem beszéltünk róla, még létezett, ha beszélünk róla, újabb problémák vetődnek fel, amelyekre esély sincs megoldást találni. Meddig lehet még riogatni a román népet azzal, hogy a magyarok el akarják venni Erdélyt, és mikor ébrednek már rá az erdélyi románok, hogy az ő sorsuk jobbulása épp attól függ, hogy megszabadulnak-e a Kárpátokon túli románoktól? Hogy a Pruton túliakat ne is említsük…

Romániában mindmáig az egyik legbiztosabb mód a szavazók bizalmának elnyerésére felkorbácsolni a nacionalista indulatokat, majd a magyar veszélytől a román nemzetet és az egységes nemzetállamot megmentő hazafias államférfi szerepében tetszelegni. Meddig lehet még hallgatással vagy felindulással elterelni a figyelmet a gazdasági kérdésekről, a tanügyi és az egészségügyi intézmények problémáiról? A nemzeti jelképek és a nyelvi jogok használatának tiltásával nem lehet elérni azt, hogy autópályák épüljenek, hogy a parlamenti képviselők egyenes arányban emeljék a volt mtsz-nyugdíjakat a magukéval. Hogy az a kimondhatatlan összeg, amit a titkosszolgálatok és a belügyi szervek felhasználnak, mutatkozzon meg a közbiztonságban, az áfa-csökkentés pedig az árakban. Minden választás előtt a megmérettetés előtt álló pártok és politikusok változást ígérnek, vannak is változások, de nem mindig jó irányba. Ezt a jó irányt csak úgy lehet megtalálni, ha a társadalom felnő oda, hogy maga vegye kezébe a sorsa irányítását. És a képviseleti demokráciában olyan képviselőket küld a parlamentbe, akik a közösség érdekeit képviselik és nem alkusznak meg hatalmi célok miatt. A ki nem mondott szavak csak nehezítik a problémák megoldását. A hallgatás eltávolítja egymástól az embereket. Azokat, akik kezdik felismerni Isaac Newton mondásának bölcsességét: „Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat”.

Elek György