Nagykároly

Kiléptek a PNL-s tanácsosok

2014.10.22 - 08:52

Más módját nem látják a tiltakozásnak, ezért kiléptek a nagykárolyi PNL-s tanácsosok a városban található iskolák vezetőtanácsaiból. Várna Leventét a várható következményekről kérdeztük.

A szeptemberben tartott helyi tanácsi ülésen megegyezés született arra vonatkozóan, hogy a tanácsosok közül ki melyik tanintézmény igazgatótanácsába delegáltatja magát. Az ülést követően módosult az erre vonatkozó törvény, így két nagykárolyi tanintézmény esetében további tanácsosok jelenléte vált szükségessé. A módosítás értelmében az olyan oktatási intézményekben, ahol az osztályok és az óvodai csoportok száma több mint harminc, az igazgatótanácsnak 13 személyből kell állnia.

Hogy eleget tegyenek az elvárásnak, a tegnapi ülés keretében a fennmaradt helyekre kerülő tanácsosok személyéről is döntöttek. Titkos szavazáson voksoltak a testület tagjai, majd a döntés meghozatalát követően a 3-as iskolába Román Adriánt, az 1-es általánosba pedig Pauşan Bujort delegálták. Ezt követően a PNL-frakció négy megmaradt tagja (Ilie Ciuta, Bucureştean Adrian, Dan Bontea, Rusu Marius) látványos módon lemondott az iskolai igazgatótanácsokban betöltött funkciójáról. Tettüket azzal indokolták, hogy nem vették őket figyelembe véve a döntéshozatalban, s a perifériára szorultak amiatt, hogy megalakult az a „monstre-formáció”, amit az RMDSZ, a PSD és a Liberális Reform Párt tagjai alkotnak. S bár a hátrányos megkülönböztetés általuk tapasztalt formája csak a városi tanácsban nyilvánult meg, úgy döntöttek, így fejezik ki nemtetszésüket.

Hogy ennek a lépésnek milyen következményei lesznek ezeknek a tanácsoknak a működését illetően, megkérdeztük Várna Leventét, az önkormányzat tanügyi igazgatóságának vezetőjét.

„Ezzel a döntésükkel a PNL-s tanácsosok akadályozzák az iskolai igazgatótanácsok megalakulását, tehát további halasztás történik. Az oktatási törvény szabályozza ezen igazgatótanácsok megalakulását, mi a törvény előírásait követtük. Már korábban, 2011-ben meg kellett volna jelennie az alkalmazási útmutatónak, azonban mindez 2014 szeptemberéig váratott magára. Ez a törvény szabályozza, hogy ki milyen feltételek mellett lehet az igazgatótanács tagja, és milyen kötelezettségei vannak, amennyiben vállalja ezt a feladatot. Mi kicsit előrementünk, mert nem is számítottunk rá, hogy ez az alkalmazási útmutató megjelenik, így annak tudatában, hogy az előző vezetőtanács mandátuma október elején lejár, delegáltunk tagokat az új tanácsokba. Mivel azonban a törvény előírja, ki kellett egészítenünk két általános iskola esetében a tanácsosok számát, ezért került sor a mai rövid szavazásra. A PNL-s tanácsosok lemondása azt jelenti, hogy lesz 4 tanácsos, aki két helyen is tisztséget tölt majd be. Ez nem ellenkezik a szabályzattal” — mondta Várna.

Az igazgató elmondta, hogy az iskolai igazgatótanácsok havonta egyszer gyűlést tartanak, s ezekről hiányozni nem lehet, csak nagyon indokolt esetben. A tanintézetek vezetőtanácsai olyan ügyekben dönthetnek, mint az egyenruha használata, a mobiltelefon-használat korlátozása diákok esetében, illetve a sporttermek bérleti díjszabásának meghatározása.

Tőtős Tímea