Szatmárnémeti

Kilencvenből hat továbbjutó

2014.03.03 - 13:11

Kilencven tanuló mérte össze tudását szombaton, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei szakaszán.

A Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozata által 1997 óta meghirdetett versenyre V–VIII. osztályos diákok nevezhetnek, az erdélyi döntőt pedig a sepsiszentgyörgyi székhelyű Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége rendezi meg. A Szatmár megyei szakasz szervezését a Kölcsey Ferenc Főgimnázium magyartanári közössége vállalta magára — mondta el lapunknak Bagosi Ilona, a szatmárnémeti tanintézmény tanára. „A megye minden szegletéből érkeztek diákok, és ennek nagyon örülünk. Mondhatni, majdnem minden magyarlakta település képviseltette magát” — nyilatkozta Bagosi, aki hozzátette, a megyei szakaszra 125-en neveztek be, de csak 90-en jelentek meg. Közülük a hat legmagasabb pontszámot elérő diák — évfolyamtól függetlenül — juthat tovább az erdélyi döntőbe, amelyet április 4–6. között rendeznek meg a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumban. Innen évfolyamonként három-három tanuló képviselheti Erdélyt a Kárpát-medencei döntőn Budapesten, május 24-én. Bagosi elmondta, a szombati versenyen harmincöt perc állt a diákok rendelkezésére, hogy megoldják a feladatsort, amelyben többek között szótagolásokat kellett végezni, rövid vagy hosszú magánhangzókat kellett felismerni, illetve az ly és j betűk helyes használatára vonatkozó kérdések voltak. Végezetül a tollbamondás gyakorlatnál is be kellett bizonyítaniuk a tanulóknak, hogy kellő mértékben elsajátították-e a magyar helyesírást. A tételeket neves magyarországi tankönyvíró, Antal Szabó Ágnes állította össze, ezeket kellett megoldaniuk helyesen a magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és murvavidéki diákoknak egyaránt. A megyei szakasz eredményeit ma délután fogja közölni a Megyei Tanfelügyelőség.

Pesek Attila