Kedden Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta a Horea utca 6. szám alatt kétszer is szándékosan gyújtogató I. Alexandru kilakoltatási végzését.
Mint arról már beszámoltunk, első alkalommal vasárnap csaptak fel a lángok az egyik földszinti kétszobás lakásban, hétfőről keddre virradó éjszaka pedig egy második emeleti lakásban — ám nem véletlenül. A lakók ugyanis látták, amint egy fiatalember betöri a lakás ajtaját és bedob egy égő tárgyat. A tűzoltók gyors közbelépésének köszönhetően a lángokat sikerült gyorsan eloltani, még mielőtt átterjedtek volna a többi lakásra.
„Nem toleráljuk tovább a garázdálkodást. Akik nem képesek betartani az együttélés szabályait, azoknak fel is út, le is út!” — mondta az eset kapcsán Kereskényi Gábor polgármester, aki egyúttal azt is kijelentette, hogy mindazok, akik vétenek a szabályok ellen, ugyanerre számíthatnak.
Mint ismert, a városvezetés uniós finanszírozásból szeretné felújítani a történelmi városközpontnak ezt a részét, köztük a szóban forgó épületet is. Éppen ezért az utóbbi időben több rajtaütést is végrehajtottak a hírhedt épületben, az illegális lakásfoglalókat keresve és azokat, akik nem rendelkeztek ide szóló, érvényes lakcímmel, eltávolították onnan.
„Tudjuk, hogy nem könnyű feladat, de lépnünk kell, hiszen nem tűrhetjük tovább, hogy a tűzoltótorony és az Északi Színház épületének árnyékában egy gettó működjön” — mondta a polgármester.