Sport

Kikapott az Unirea

2017.09.10 - 17:19

Nem tudta megismételni a Tasnádi Unirea a Liga 3 ötödik csoportjában az első fordulóban nyújtott teljesítményét.

A Fehér megyei Magyarigeni Performanţa kemény diónak bizonyult, és Marius Botan fiai 2–0-s vereséget szenvedtek a harmadosztályos bajnokság harmadik fordulójában. Az első félidőben nem született gól a tasnádi pályán zajló mérkőzésen, sőt, említésre méltó esemény sem történt az első játékrészben. A második félidőben a vendégek jöttek ki határozottabban az öltözőből. A Performanţa két perc alatt két gólt rúgott, Răzvan Fetiţa duplája pedig el is döntötte a szombati meccset. Az első találatot megelőző akció a vendégek kapujától indult, akik négy passzt és egy gyönyörű beadást követően már az Unirea tizenhatosában találták magukat, és Băican kapus hathatós közreműködésével megszerezték a vezetést. A második gól rögtön az első találat utáni középkezdést követően esett. Szintén védelmi hiba után szereztek labdát a Fehér megyeiek, majd a beadásra ismét Fetiţa érkezett, aki a neve ellenére igen férfiasan állta a sarat és látta el a feladatát szombaton. Marius Botan edző lapunknak elmondta, hogy egy sokkal erősebb, tapasztaltabb csapat ellen játszottak szombaton. A magyarigeni alakulat megtartotta a legjobb játékosait, és néhány remek igazolással versenyképesebb lett a Performanţa. „Az első félidőben jól védekeztünk, de a szünetben szerettem volna egy kis lelket önteni a fiúkba, és elérni, hogy támadóbb, okosabb focit játsszanak, mégiscsak hazai pályán szerepeltünk, több száz ember előtt. Ennek az lett a vége, hogy két gólt is kaptunk egyéni hibából. Ez végleg letörte a csapatot, és már nem volt erőnk fordítani” — mondta Botan. A következő fordulóban a Kolozsvári U jön Tasnádra.