Belföld

Kihirdette Iohannis a 102 illetéket megszüntető törvényt

2017.01.06 - 16:25

Kihirdette Klaus Iohannis elnök pénteken azt a jogszabályt, amely mintegy 102 különféle illeték eltörléséről rendelkezik.

A jogszabályt korábban az elnök visszaküldte megfontolásra a parlamentnek, de a törvényhozói testület változatlanul szavazta meg még egyszer. Másodszor az elnök már nem küldhette vissza a jogszabályt, így kénytelen volt kihirdetni, mert korábban az alkotmányossági normakontrollt is kiállta. Iohannis azt kifogásolta a törvényben, hogy megszünteti a rádió- és televízió-illetéket, amelyet a lakosság fizetett a villanyszámlán feltüntetett illetékként. Az így befolyt pénzből biztosították az állami Román Televízió és Román Rádiótársaság költségvetésének jelentős részét. A két intézmény alkalmazottai tiltakoztak az intézkedés ellen, ugyanis a törvényt kezdeményező, a román kormány fő erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) a továbbiakban úgy akarja finanszírozni a közmédiát, hogy az állami költségvetésből közvetlenül utalják majd ki a rádió és a televízió éves költségvetését. Az újságírók szerint így csorbulhat a két közintézmény függetlensége, és a pártoknak nagyobb lehetőségük lesz beavatkozni a televízió és rádió műsorszerkesztési politikájába. Az illeték eltörlése ellen romániai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak.