A fővárosi alakulat a bukaresti ősrangadón a Dinamo ellen lépett pályára, és 1–0-s vereséget szenvedett. A két csapat egyébként a múlt héten a bajnokságban is megmérkőzött egymással, akkor a FCSB nyert és vitte el a három pontot.
A FCSB és a Dinamo egyébként tavaly a kupasorozat negyeddöntőjében találkozott egymással, akkor a Gigi Becali tulajdonában levő piros-kékek 3–0-ra nyertek, majd a Sepsi legyőzésével a kupát is elhódították.
A Román Kupa idei kiírásában a negyeddöntő mezőnyét eddig négy Liga 2-es és két Liga 1-es csapat alkotja: a Dunărea Călăraşi játék nélkül jutott tovább, kedden a Petrolul Ploieşti vívta ki a legjobb nyolc közé jutást, szerdán a Chindia Târgovişte és a FCSB mellett a másodosztály 6. helyét elfoglaló Kolozsvári Universitatea, majd csütörtökön a Liga 2 második helyén álló Viitorul Pandurii Târgu Jiu is továbbjutott. Mindkét együttes élvonalbeli ellenfelet búcsúztatott: a kolozsváriak az Aradi UTÁ-t verték odahaza, ezen a találkozón a nagykárolyi Kovács Szabolcs cserebíró volt. A Târgu Jiu a Szászmedgyesi Gaz Metant verte tegnap, a Liga 2-es csapat keretében pedig a szatmári Adrian Ciul csere volt.
Csütörtökön még rendeztek két mérkőzést.
ROMÁN KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
Kolozsvári Universitatea Cluj – Aradi UTA 2–1 (1–0)
G.: Derick Ogbu 32., Sergio Ribeiro 73., illetve Adrian Petre 90+5.
FC Dinamo Bukarest – FCSB 1–0 (0–0)
G.: Adam Nemec 55.
Viitorul Pandurii Târgu Jiu – Gaz Metan 1–0 ()
G.: Daniel Paraschiv 15.