A labdarúgó Európa Liga rájátszásában két romániai és egy magyarországi csapat érdekelt, közülük egyedül a Petrolul Ploieşti kezd hazai közönség előtt csütörtökön.
Răzvan Lucescu vezetőedző tanítványai egész biztos telt ház előtt játszanak a Dinamo Zagreb ellen, a ploieştiek ugyanis az összes jegyet eladták néhány óra alatt.
Az ellenfél nevét tekintve, talán az Astra Giurgiunak lesz a nehezebb dolga, hiszen a rutinos Olimpique Lyon ellen kell kivívja a csoportkörbe jutást. Daniel Isăilă vezetőedző abban bízhat, hogy a franciák nem tudnak majd felállítani egy kőkemény védősort, miután két alapember, Samuel Umtiti és Milan Bisevac kidőltek a sorból. A francia sajtó azonban hozzáteszi, hogy ismét munkába állt két korábbi sérült, Yoann Gourcuff és Mouhamadou Dabo. Igaz, ők ketten még nem játszottak egy meccset sem ebben az idényben.
A Bajnokok Ligájától búcsúzó Debreceni VSC a svájci Young Boys ellen kell kivívja az EL csoportkör–szereplést. „A találkozó nagy jelentőséggel bír, hiszen Európa Liga–meccsről van szó, a csoportkör a tét. Tudván, hogy kiket kaphattunk volna, talán szerencsésnek mondható a sorsolás, de a Young Boys is kiemelkedően erős csapat. Szeretnénk jól szerepelni, bizonyítani, hiszen nem sikerült túl jól a szezon kezdete, de ettől még nincs nagy baj, egyszerűen ilyen sorozatot produkálunk, minden csapat életében előfordul hasonló. Most voltak kudarcok, de ilyenkor kell még jobban egymás mellé állnunk” – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Kulcsár Tamás, a magyar bajnok csatára.
Európa Liga, rájátszás, első mérkőzés
Petrolul Ploieşti – Dinamo Zagreb (20.15 óra, Pro Tv)
Young Boys – Debreceni VSC (20.30 óra, Duna Tv)
Olympique Lyon – Astra Giurgiu (21.30 óra, Digi Sport 1).