Vidék

Kicsi nekünk ez a ház!

2015.04.27 - 19:53

Valóban kicsinyek bizonyult a szárazberki kultúrotthon terme vasárnap délután, ahová Kása Melinda és Zsolt néptáncoktatók vitték el Vándortáncházukat és táncoltatták meg a közel 120 fős, elsősorban gyermekekből és fiatalokból álló sokadalmat. A szárazberkiek pedig szeretnek táncolni – igazolja ezt az is, hogy az Ilonczai Zsombor református lelkipásztor által vezetett néptánccsoport tagjai majd'minden vasárnap délután táncházat tartanak a kultúrotthonban. Most viszont a helybéliek mellé betársultak a Bogdándról, Mikolából, Egriből, Dobráról, Sándorhomokról és Szatmárnémetiből érkezett táncos legénykék és leánykák, s előbb népi gyermekjátékokkal kedveskednek a legkisebbeknek – nem csak a gyermekek, hanem a fal melletti lócákon pihenő szülők, nagyszülők örömére is - , majd következtek a felcsíki, moldvai táncok és más tájegységek táncai is, a nagybányai Berena zenekar pedig fáradhatatlanul húzta a talpalávalót.

A tarka szoknyák libbenésébe belefeledkezve nem egy nagymamának jutott eszébe saját fiatalsága, amikor a mindennapi élet folyamatába magától értetődően, természetesen-szervesen tartozott bele a szombat esti – vasárnap délutáni szórakozás, a táncház.

Kása Melinda és Zsolt múlt évben indították el Vándortáncház néven ezt a rendezvénysorozatot, amelynek Szárazberken volt a harmadik megállója, célja pedig az, hogy egybegyűjtse mindazokat, akik a néptánc, népzene szerelmesei — egyben alkalmat is biztosítva arra, hogy szenvedélyüknek élhessenek pár óra erejéig — és azokat akik érdeklődnek a műfaj iránt, azért, hogy jobban megismerhessék azt.