Vidék

Kibővítik a tasnádi idősek napközi otthonát

2013.10.02 - 12:25

A Boldog Bogdánffy Szilárd idősek napközi otthonának kibővítése 145 ezer euróból valósul meg, a lahnsteini Kolping Szervezet felajánlásának köszönhetően, jelentette be Adrian Ştef.

 

A nagyváradi Caritas Catolica tasnádi szervezete által működtetett Boldog Bogdánffy Szilárd idősek napközi otthonának kibővítéséről állapodott meg a Szatmár Megyei Társadalom- és Gyermekvédelmi Igazgatóság, a lahnsteini Kolping Szervezet és a Caritas Catolica tasnádi szervezete, számolt be október 1-én tartott sajtótájékoztatóján Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke. Az elöljáró elmondta, hogy a megyei tanácsosok a 2012. október 29-i tanácsülésen hagyták jóvá, hogy Tasnádon, a Zorilor utca 21. szám alatt található egészségügyi központ melléképületét és egy 37 négyzetméteres telket 49 éves időszakra ingyenes használatba adja a nagyváradi Caritas Catolica tasnádi szervezetének, azzal a céllal, hogy az idősek napközijét kibővíthessék. A megyei tanács ezenkívül a két állandó alkalmazott fizetését is biztosítja, és amennyiben az építkezés befejeződik, akkor újabb személyt alkalmaznak majd az idősek napközijébe. „Jelenleg az idősnapköziben 15 személyt tudnak fogadni, ám az épület kibővítését követően 25-30 idős gondozására lesz lehetőség a tasnádi központban. Az épület bővítésének munkálatait a németországi lahnsteini Kolping Szervezet finanszírozza. Remélhetőleg a jövőben a megyei tanács szociális projektjeit is támogatja majd a német szervezet” — összegzett az elnök. Bernd Grünewald, a Kolping Szervezet elnöke elmondta, évek óta támogatják a romániai szociális projekteket, és nagy örömére szolgál, hogy a Caritasban nagyszerű partnerekre talált, akikben százszázalékosan megbízik. „Odahaza gyakran kérdezik, honnan tudom, hogy jó helyre kerül a pénz, amit támogatásként hozunk. Én biztos vagyok benne, hogy a Caritas minden egyes eurót megfelelően használ fel, ezért meleg szívvel ajánlom környezetemben, hogy támogassák az itteni szociális projekteket” — fogalmazott Bernd Grünewald. Dr. Czier Tibor, a Caritas szervezet tasnádi vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Kolping Szervezet támogatásának köszönhetően 2010-ben avatták fel az idősnapközit, ám 5-6 hónap elteltével kiderült, hogy kevés a 15 férőhely. Már akkor eldöntötték, hogy kibővítik az épületet, de erre csak most sikerült az anyagi hátteret megteremteni. A tervek szerint a 145 ezer eurós beruházás 2014. július 31-re fejeződik be. Az alagsorban klubot és tárolóhelyiségeket, a földszinten pedig 25-30 személy befogadására alkalmas, két férőhelyes szobákat alakítanak ki. „Jelenleg 72 és 93 év közötti idősek járnak a központba, ahol reggelit, ebédet, uzsonnát kapnak, egészségügyi felügyeletben részesülnek, illetve reggel és délután a szállításukat is megoldjuk. Nagyon fontos az idősnapközi, hiszen a hozzánk járó öregek így nem szakadnak ki családjukból, hiszen mi csak a nappali ellátást biztosítjuk, a nap többi részében családtagjaikkal vannak” — összegzett Czier.